Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)
11. szám
( 166 ) Az ezen fürdőkhöz tartozó egy emeletü vendégház mintegy 13. ölnyi távolságra esik, melly nyilt kó'falas folyosóval vagyon ellátva; benne az első emeleten 4. igen tág szoba , egy közönséges éléskamra, és szinte egy közönséges konyha találtatik, földszínt pedig egy közönséges éléskamra és konyhán kívül 7. szoba van. A második gyakrán használt gyógyforrás Antal forrásának neveztetik. — Azon íbrdő, mellyet ezen forrás a szükséges vízzel ellát, tulajdonkép a legrégibb; melly már a római uradalom alatt is használtatott; később időkben azonban elpusztult, de a legújabb időkben mostani tulajdonosa által a legjobb karba helyezve a legczélirányosabban ismét fölépitetett. Az antalfördő forrása egy négy fallal környezett 18. láb hosszass. 14. láb széless. medenezében találtatik, mellyből a víz a szomszéd fordő'.űkörökbe vezettetik , a fölösleges nem használt víznek nagy mennyisége pedig felőlrül egy csatornán folyik le. A medenczének három oldalán 3. láb széless. folyosó létezik , mellyen által a forráshoz juthatni, sőt a kifejlődő legeket is használhatni. A forrás 8. láb mélys. és 3. nagy fördőtűkröt lát el vízzel, noha vize nagy mennyiségére nézve húszat is elegendőleg elláthatna. A 11. láb hosszas. 7^ láb széless. és 4. láb mélys. első szám - alatti fördőtűkör köbkövekbül van építve, medrét négy kőlépcső övedzi, két ablakú szobájának fa mennyezete pedig a kifejlődött párák elvonúlhatására nyiladékokkal vagyon ellátva. A két lábbal magosabban fekvő vetkezőszobán szinte két két ablak vagyon , melly a szükséges bútorokkal és fütő kemenczével vagyon felkészítve, belőle egy választó és el is zárható ajtón által a fürdőszobába mehetni. Mind a vetkező — , mind pedig a fürdőszoba négyszegkövekkel vagyon kirakva. A víz a fördőtükörbe facsapú csőn által bocsáttatik, mellynek segedelmével a fördő friss vízzel tetszés szerint mindenkor elláthatik. melly-