Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 12. kötet, 10-12. sz. (1833)

1833. Tizenkettődik füzet

134 I. Értekezések, apróbb közlések, kivonat ok. Mint sok egyéb nagy dolgokat a' vegy- és or­vostudományban , lígy a' fiizedéket is, mellynek elébb utóbb kell hogy köz divatba jőjön, franczia országnak köszönjük. T. i. Lernux gyógyszeres Vitry-le-Fransaisban a' párizsi tudományos akadé­miának jelentést tett két, általa égvénykének tartott állományról, mellyeket a' fiízhéjban fedezett fel, 's mellyek' egyike, véleménye szerint a' kinadékhoz, másika, a' kinkinadékhoz hasonlíta. Gay-Lussac és IMagendie urakra bízatott a' dolognak megvizsgálá­sa , chemiai és orvosi tekintetben, kiknek szeren­csém volt tett tudósításukat az akadémiának május' lOdíkén 1830 tartott ülésében hallanom , melly alka­lommal Magendie úr' különös szívességéből először is láttam a' füzedéket. A' vizsgálók , mint Leroux is későbben , meggyőződtek hogy a' fiízhéjban nem két égvényke találtatik, 's hogy maga az egy fiizedék is a' savakat tökéletesen nem közönbösitvén (neutra­lisálván), nem tökéletes égvényke, sőt hogy a' savak által felbontaíik , 's általok a' jegesztés' tehetségé­től megfosztatik, 's így Lerouxnak ügy nevezett kénsavas füzedéke nem volt valóságos só. Követték franczia országban a' fiizedék' készítésében Leroux. urat Gay-Lussac, Pelouze , Braconnot, Pelletier, Genfben Peschier, Tingry, Berlinben Sfaberoh, Darmstadtban Merk's tb.azt különféle savakkal atya­fisítván öszve. Orvosi tekintetben is a' francziáké a' kezdet' dicsősége. Az én tisztelt barátom Dr. Miguel és Magendie urak próbálták azt legelsőkben, majdan Bally, Husson, Girardin; Cagnon 's többen. En még J830ban vettem egy kis palaczkot Le-Royer és Tingry uraktól Genfben 's haza jövetelem után mind Budán mind Pesten tettem vele szerencsés próbákat;

Next

/
Thumbnails
Contents