Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)

1832. Hetedik füzet

1) Ifi abb éveimben szedett kóresetek. 11 zelme, úgy más tünemények, és a' több napoktól fogva tartó székrekedés halasztatlanűl ennek megindítását kivánnák, a' mi eddigien sem a' szájon által adott gyógyszerek, sem pedig a' vég bélbe tett fecskendések által nem eszközöltetheték, azért ezen valóban rémitő állapot közt az édes higanyban gondolám rejtezni a' mentőszert, nem ugyan azon tekintetből, hogy általa a' betegség alapoka elháritassék, mint inkább azért, hogy a' bélsártól munkaművesen ( mechanice ) szenvedő részek föliuentessenek. A' beteget, azon kellemetlen bajokról, mellyeket ollykor az édes higany okozni szokott, előre tudósítván, rendes orvosa megegyezésével, mivel Dr N. ekkor már elutazott vala, 4. szemert vőn a' beteg egész nap az érintett szerből. Mire, mivel sem hányás, sem görcsök, de szék sem következett volna , és mivel más napra a' czélérésül, otthon készített mannafőzet a' görcsös hányást ismét előidézné, azért az édes higanynak ismétlete egy hanggal határoztaték - el. Heggtől estig 6. szemernyit véve a' beteg, és íme a' szokáskénti roszúllét alatt öt iszonyú részint kemény, részint kásás, erősen büdös székek jelentek meg, mire a' has szembetünőleg lelohadt, a' fájdalom belőle eltűnt, egy szóval a' beteg egészen fölvidult. Az azon közben visszatérő Dr. N. a' halmozott széknek, úgy a' beteg jobbadásának szer fölött megörült, ámbár a'beteg halála után mindent a' szegény édes higanyra tolni az öreg lír elég csalárd volt, annál inkább, mivel a' valóban beállott nyálszivár a' szájürben néhány fekélyeket (zsebréket, aphthae ) okozott, de a' mellyek csak hamar behegedének.