Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)

1832. Hetedik füzet

.30 I. Értekezések apróbb, közlések, kivonatok. Dr. N. azonban a' mozgásba hozott székelése­ket már az előtt rendelt gyógyszerei által tovább is iparkodott föltartani , sőt hebehurgyálkodólag elég könnyelmű volt arra, hogy a' betegnek bizonyos föl­lábadása felöl reménységet nyújtson. Hanem a' gyo­mor nem tűre szereit az öreg úrnak, mert fulladozás, ökröndözés, és görcsök mutakozának azonnal, a'hogy csak a' beteg venni kezdette azokat. Mákonyneműek (opiata) kis adagban, borostyánmegyvíz (aqua lauro ccrasi) olajos fejetek, és más tápláló szerek a' beteg­ség lefolyásán, és főkép az iiteres sebességen sem­mit sem segítettek. A' beteg földi létének fölbom­lása bizonyosnak látszék ; és valóban a' szokott uta­kon a' betegen segíteni, a' betegseg tőokára jőni, és ezt elhárítani lehetetlen lévén , ugyanő a' szeren­csétlen egy a' tengélet (vita vegetativa) mélyébe szakadatlanul mélyebben évődő láz alatt betegségé­nek nyolczadik hetében Ion ennek áldozata tömér­dek szenvedései után, mellyeknek végső 's fölső okára jőni még a' kívánt de meg nem engedett ha­lottbontás által sem lehetett jőni, a' betegséget még­is okszeresen gyógyítva hogy legalabb szülemedése­kor gyökeréből ki lehetett volna irtani , azt sok okoknál fogva gondolom. Jegyzék. Némelly hírhordó, és másként is alattomos czélu gonoszszájak által ingereltetvén föl a' pórközönség, az említett asszonyság haláláról azt hun, hogy a' higanyos porok által végzeteit légyen ki. Illy szemtelen hazugságot hasznára akarván a' két gyógyfel fordítani, a' mig az egyik Öt hétig tartó, magával bizonyos halált hozó orvoslását, és máskénti vastag tudatlanságát is annak leplével akarná bebo­rítani , addig a' másik fél oily bátran kiejtett, de

Next

/
Thumbnails
Contents