Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)

22. A hazai orvosképzés története a nagyszombati orvosi kar felállításáig

Z^oo¡ szerzetesrendek kórházainak, illetve infirmariumainak fontos szerepe volt az orvosi ismeretek terjesztésében. A medicina gyakorlati iskolái voltak. A középkor papjai a gyógyítást nemegyszer túlzásba is vitték. Gyakori a panasz, hogy Szent Benedek reguláit megszegve, egyházi feladataikat elhanyagolva pénzért kúrálgatnak. Először ezért az 1131. évi rheimsi, majd azt követően több más zsinat is eltiltja a klerikusokat az orvosi gyakorlattól. Hazánkban az 1279. évi budai zsinat csak a sebészi beavatkozástól tiltja el a papokat: ,,clericus nec illám partem chirurgiae exerceat quae ad ustionem vei ad incisionem indicat..."

1

6. A papokat az orvoslástól eltiltó rendeleteket III. Honoriųs pápa különös nyomatékkal erősítette meg. Mivel azonban ennek alig volt foganatja — erre utal a tiltó rendelkezések sűrű ismétlődése is —, a 14. század közepéig a paporvosok elméleti és gyakorlati munkája rendkívül jelentős

1

7. A klerikusok és laikusok közötti különbség, különösen a késői középkorban, távolról sem olyan nagy, mint amilyennek mai szemmel nézve tűnik. Azidőben ugyanis az orvosok klerikusok is, mint ahogy tulajdonképpen a legtöbb magasabb kvalifikációjú ember, az alsóbb egyházi rendeket felvette; főként azért, hogy a papság privilégiumait élvezhessék. Ennek nem mond ellent az a körülmény, hogy nemcsak felszentelés, de az alsóbb egyházi rendek hiánya sem lehetett akadálya a közékorban magas egyházi állások betöltésének. Ismeretes, hogy Anjou-házbeli királyaink előszeretettel adományoztak házi-, illetve udvari orvosaiknak püspökségeket

1

8. A katolikus egyházban ugyanis a potestas ordinis és a potestas jurisdictions lényegileg és tárgyilag különböző lévén, külön is volt adományozható

1

9. így a legmagasabb egyházi stallumok betöltésének sem volt sine qua nonja a teljes teológiai Studium elvégzése és a felszentelés; megelégedtek többnyire az alsó egyházi rendekkel. Az orvosi fakultások Európa-szerte való megjelenésével tulajdonképpen megszűnik a paporvosok létjogosultsága. Miután hazánkban egyetemi orvosképzés a középkorban csak rövid ideig volt, érthető, hogy még a középkor végén is főként klerikusok közül kerülnek ki neves orvosaink, mint amilyen pl. Albicus doktor, prágai érsek, majd Óbudán Zsigmond király orvosa

2

0. Az orvosi fakultások működésének megindulásával a nem szakképzett gyógyító tevékenység viszont már nem keresztényi humanista kötelezettségnek, hanem mint arra a 16. század számos perirata utal, az orvosi rend már kezdettől fogva féltett jogai csorbításának minősül.

2

1. Ami a paporvosok működését a későbbi századok folyamán illeti, a 16—18. században látjuk, hogy a protestáns egyházak papjainak igen nagy száma egyúttal graduált orvosdoktor, illetve a tudományos karriert befutott orvosok között számos theologiae doktorral találkozunk, mint amilyen pl. Csanaki Máté, Gyöngyössi Pál, Fábri János

2

2 1

6 Péterfy, C.: Sacra concilia Hungáriáé, Pozsony 1741. Synodus Budensis, Tom. I. 108. vő. még Kerékgyártó Á.: A míveltség fejlődése Magyarországon, Budapest, 1871. 304. I. 1

7 Ezeknek a hazánkban működő klerikus orvosoknak tudására, valamint az elméletileg nem képzett, de orvosló klerikusok irodalmi ismereteire vonatkozóan lásd Schultheisz E.: Colcodei seu liber de peste des Bartholomçųs Squartialupis de Plumbino. Sudhojfs Archiv 44. 1960. p. 333. ff., valamint ua.: Gedruckte liturgische Bücher als medizinhistorische Quellen. Janus XLVIII. 1959. 48—52. 1

8 Weszprémi I.: Succincta i. m. III. 449. 1

9 Aichner, S.

: Comp. juris ecclesiastici, Brixinae, 1884. 65. 20 Schultheisz, E.: Über die Werke des Albicus. Janus, XLIX. 1960. 221—235. 2

1 Vámossy I.: A gyógyászat története Pozsonyban. 1901. 3. 1. 2

2 Weszprémi I.: Succincta i. m. I. 388., valamint Schultheisz E.—

Tardy L.: Fejezetek az orosz—magyar orvosi kapcsolatok múltjából. Budapest, 1960. 41—57. 1., továbbá Schultheisz E.—

Tardy L.: Egy 18. századi magyar karanténorvos (Fábri János) O. H. 1969. 22.1272-1277. I.