Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
108 tekintenünk. Az antik képet megújító humanista koncepció, a szövegben mindenütt észlelhető törekvés a filológiai tisztaságra teszik azzá. 9 2 A reneszánsz legfontosabb és legnagyobb hatású könyvei közé tartozik Leonhardt Fuchs munkája, a De humani corporis fabrica ex Galeni et Andreas Vesalii libris concinnata (Tübingen, 1551). Az eredeti Vesalius művel és Fuchs könyvével megkezdődött az új természetfelfogás szerinti egyetemi orvostan irodalma és tanítása. Fuchsnak egy másik, az oktatást döntően befolyásoló műve a De história stirpium commentarii insignes még anatómiáját megelőzően 1542-ben jelent meg. Ebben antik klasszikusokat idéz, mellettük saját megfigyeléseit, leírásait közli. A humanizmus egyik célja a tudomány terjesztése volt. A História stirpium ennek a kívánalomnak is megfelel. 9 3 Az anatómiával és a herbáriummal Fuchs megteremtette a korszak alaptankönyveit. Ezekhez társul az 1531-ben megjelent Compendiaria ac succinta admodum in medendi artem etoayojyr¡ seu introduction Nem kevésbé fontos a medicina egészét átfogó, didaktikus felépítésű tankönyve: Institut¡onum medicinae ad Hippocratis, Galeni aliorumque veterum scr¡pta recte intelligenda mire utiles libri (1555). 9 5 Ebben nemcsak a barbárokat (értsd arabokat) támadja, hanem mindenkit, aki Galénosz torzítja és így értelmétől megfosztja; ezért kerül az ellentáborba még Janus Cornañus is. Tudást, invenciót, eredetiséget illetően messze kiemelkedik Jean Ferne , igazi v¡r perpetuae lectionis. Ferne 9 6 a medicina egész hagyományának talán legjobb ismerője, Vesalius és Fuchs mellett legeredetibb auktora, igazi neóterikus. Universa medicina-]a egy humanista orvosi summa, amely a 18. századig a Schulmedizin kézikönyve maradt. Ellentmondásokat lehetőleg kikerülő zárt, tanítható rendszerbe foglalja a természet, az élet és a betegség problematikáját. Tapasztalatainak, főként azonban elmélkedéseinek eredményeit két műben foglalta össze. Az elsőt 1538 körül írta és 1548-ban jelent meg a De abditis rerum causis. Második műve a De naturali parte medicinae, vagy Physiologia 9 7 1542-ben jelent meg. 1567-től munkáit az Universa Medicina címet viselő, a medicina egészét taglaló tankönyvvé bővítette. Mindkét könyv számos kiadást ért meg. Magának az Universa Medicina-nak 32 kiadása jelent meg, az utolsó 1656-ban Utrechtben. Az élettantörténet legavatottabb művelőjének, K.E. Rothschuhnak a véleménye szerint nem lehet véletlen, hogy Ferne nagy munkájának utolsó kiadása ugyan néhány évvel Des9 2 Egy másik rak á ųsában — De peste libri duo (Bázel, 1551) — megjegyzi, hogy Avicenna, mivel nem tudott görögül (noha munkássága hasznos és szükséges) barbár ember volt, aki csak a görögből már arabra fordított írásokat olvasztotta össze önálló arab művekkel. Vö. op. cit. p. 70 9 3 A művel rendkívül nagy irodalom foglalkozik. V.ö. Ði g., Peter: Das Botanologicon des Eųñçiųs Cordųs. Ein Beitrag zur botanischen Literatur des Humanismus. Diss. Marburg (1. 1969) A botanika e korbeli kitűnő áttekintése messze a címben jelzetten túl. 9 4 Johan Setzer adta ki Hagenauban, javított kiadása 1535-ben jelent meg Johan Albert-nél. 9 5 Etienne Barthelémy Honoré adta ki Lyonban. Második kiadása a humanista Oporinusnál jelent meg Bázelben 1566-ban. Ennek a kiadásnak 1618-ig számos utánnyomása csaknem minden egyetemi könyvtárban megtalálható volt. Cf. Stübler, Eberhard: „Leonhart Fuchs. Leben und Werk" Münchner Beitrage zur Geschichte der Literatur der Naturwissenschaften und Medizin. H. 13—14 (München, 1928) pp 123—125 9 6 Eletének és munkásságának igen nagy és jó irodalma van, ezért csak néhány tankönyvelméleti kérdést említek. Ferne munkásságának, írásainak, könyveinek feldolgozását Id. Sherrington, Sir Charles: The endeavour of Jean Ferne with a list of his writings (Cambridge, 1946) 9 7 Az élettan egyetemi tantárgyként is megjelenik. Ld. Rothschuh, K. E.: „Das System der Physiologie des Jean Ferne (1542) und seine Würze n" Verh. XIX. Int. Kongr. Geschichte der Medizin, Basel 1964 (Basel—New York, 1956) pp 524—26
