Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
104 Luca Ghini (1500—1556), a teoretikus medicina professzora Bolognában, 1554-ben önálló tanszéken adta elő a botanikát. 1534-ben Pisába hívták, ahol botanikuskertet alapított és 1544-ig dolgozott. 7 3 Tanítványa, Ulysses Aldrovandi minden ízében humanista, több értekezést írt Róma emlékműveiről. A természetfilozófia professzoraként külön előadásokat tartott a gyógynövényekről. 7 4 Miután a medicina stúdiuma még másfél évszázadon át az artes teljesített stúdiumai után kezdődött, az a kérdés is felmerül, hogy a jogon és medicinán kívül a humanizmus milyen tudományágakra volt még — a par excellence studia humanitatis-on kívül — befolyással. A quadrívium része volt az aritĥmetika és a geometria. Ezek a matematikában egyesülve önálló egyetemi diszciplínává váltak. Euklidész, Ptolemaiosz, Arkhimédész írásait, mint az orvosi klasszikusokat is új szemmel olvasták. 7 5 Az önálló diszciplínák alakulása a 16. század közepén a tradíció és a renovatio hol nyílt, hol lappangó ellentéteit tartalmilag és méginkább nyelvileg kiélezte. A humanizmus, antikhoz visszakapcsolódó nyelvi szabályaival, a klasszikus stílus felelevenítésével mindhárom magasabb fakultáson kollízióba került az ott használt szaknyelvvel, a terminológia-nómenklatúra zárt és tartalmat is befolyásoló megszokott rendjével. Új szóképzése nem könnyítette meg sem a tanítást, sem a tanulást. A szakszövegek egyébként sem könnyű megértése eleinte inkább nehezebbé vált. Mégis a késői skolasztika és a humanizmus közötti feszültségnél erősebb volt a kölcsönös megtermékenyítő hatás. Gyakran nem is két felfogás szembenállásáról van szó. Az irodalomban a harmincas évek végén említett kontroverzió Brissot, Corti és Driverius között nem a tradicionalisták és a humanisták, a görög medicina követőinek elvi ellentéte, ahogy azt Friedenwald írja és Saunders akceptálja, hanem jól képzett, az irodalmat ismerő és tapasztalt orvosok szakmai vitája. 7 6 Ennek a nem skolasztikus, nem formai, nem csak tekintélyekre, hanem tapasztalatra is épülő, valódi vitának a megjelenése az az új, amit az egyetem a humanizmusnak köszönhet. Az orvos humanisták kezdetben még egyetemen kívüli ad fontes törekvése mellett „antibarbarizmusuk" szivárog be az orvosi stúdiumba. Ez az arabellenesség azonban a gyakorlatban inkonzekvens. Az arabok ismereteit ugyanis sem a diagnosztikában, sem a gyógyszeres terápiában nem tudják nélkülözni. Ami ellen végülis küzdenek, az az araboknak joggal tulaj7 3 Botanikai írásáról nem találtam adatot. Főműve: Morbi neapolitani çųrandi ratio perbrevis (Speyer, 1589) — nem érdektelen szifilisz-irat. 7 4 Reeds, V., „Reñnaissance Humanism and Botany" Annals of Sciences 33 (1976) p. 519. ff. 7 5 Randall Jr., J.H.: The School of Padua and the Emergence of Modern Science (Padua, 1961) p. 66.; Harig, C., „Die Aneigung des antiken Wissens auf dem Gebiet der Naturwissenschaft in der Renaissance" in: Renaissance und Humanismus in Mittel- und Osteuropa. Eine Sammlung von Materialen¦ besorgt von Irmscher, I. (Berlin, 1962) I. p. 13. Harig vizsgálatai szerint 1472 és 1500 között csak itáliai nyomdákból 214 matematikai mű került ki. 7 6 Brissot is, Curtius is pleuritisnél (pleuropneumonia) az érvágást a galénoszi indicatio-\al és — ajánlás szerint — missio derivativa formájában történő elvégzését javasolták. Driverius löweni professzor ( Jeremias Drivere, 1504—1554) a revulsio híve volt, v.ö. De missione sanguinis (Löwen, 1532). Erről a véleménykülönbségről írta Friedenwald, hogy ez a galénizmus és hippokratizmus, illetve a skolasztikusok és humanisták vitája: Id. Friedenwald, H.: „Immortality through medical writ of error" Bull. Hist. Med. 7 (1939) p. 49.; Saunders és O'Malley a Vesalius-féle venaesectio-s levél ismertetésével említik a vitát, de nem foglalnak állást: v.ö. Saunders, C.M. és O'Malley, C.D.: Andreas Vesalius Bruxellensis, The bloodletting letter of 1539 (New York, 1947). Curtius De venae seç i¤ne (Bologna 1534, Venetia 1539) c. könyvéhez még nem jutottam hozzá. A szöveget Friedenwald közlésében olvastam. Pierre Brissot-ról tudjuk, hogy a 16. század egyik legnevezetesebb antiarabistája volt, aki a torzított galénizmus ellen sem eredménytelenül haroolt.
