Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

III. RÉSZ - Az idegi működések és az endokrin szabályozás fiziológiája

90 Comm. Hist. Art is Med. Supplementum 15—16 mirigyét eltávolította. Ezután a heréket a kasztrált állatok bőre alá visszaültette. Megállapította, hogy ez a kísérleti csoport nemi jellegét megtartotta, szemben a csak kasztráltakkal. 1856-ban Charles Eduard Brown-Sequard (1817—1894) párizsi orvostudós kísérletileg bebizonyította, hogy a mellékveséjüktől megfosztott állatok elpusztulnak. Moritz Schiff (1823—1896) ugyanabban az időben a pajzsmirigy kiirtásával igazolta a szerv vitális jelentőségét. További bizonyítékokat szolgáltatott erről a korabeli sebészet is, amiről a maga helyén lesz még szó. Schiff állatkísérletekkel igazolta, hogy pajzsmirigykészítménnyel gyógyítani lehet a mesterségesen létrehozott hiány betegséget. 1889-ben nagy feltűnést keltett BrownSequard, aki 72 éves korában herekivonatot ültetett át, többek között önkísérletben is. A műtét eredményét igen jónak állította, de az a vélemény alakult ki, hogy a fiatalítási kísérlet sikere főként önszuggesztión alapult. Az endokrinológiai kutatások mozgalmának egyik kiemelkedő eredménye volt az adrenalin hatóanyagának izolálása és kémiai meghatározása 1901-ben. A hormonális folyamatok lényegéhez jutott el William Bayliss (1860—1924) és Henry Erñest Starling (1866—1927) 1902-ben. A duodenumba juttatott sósavval sikerült pankreásznedvelválasztást provokálniuk, noha a szervhez vezető idegpályákat előzőleg átvágták. Bayliss visszaemlékezésében így idézte fel a tudománytörténeti eseményt: ,,Amikor Starling és én a pankreász szekréció ingerlésének mechanizmusát megismertük, világos lett előttünk, hogy az itt hatásos szubsztancia oly anyagcsoport képviselője, amelynek néhány tagja már ismert. Jellemzők ezekre, hogy egy szervben keletkeznek és a véráram útján jutnak a másik szervbe, ahol a hatásukat kifejtik. Az anyagok e csoportja azzal jellemezhető, hogy tagjai kémiai követek és ezáltal bizonyos szervek tevékenységét koordinálják. A szervezetben ilyenformán érvényesül egy a vér által közvetített vegyi korrekció, azon kívül amit az idegrendszer bonyolít le. ' '

3 A modern hormonkutatás egyik vezéregyénisége, Edward Kendall (1886—1972) 1914-ben leírta a pajzsmirigy hormon működési elvét és izolálta a hatóanyagot, a tiroxint. A hipofíziskutatások úttörője, Pierre Marie (1853—1940) 1886-ban leírta az akromegáliát, ami az agyalapi mirigy egyik sejtcsoportjának burjánzásából jön létre. Tanulságos végighaladni az inzulin felfedezéséhez vezető úton. 1869-ben Paul Langerhans (1847—1888) leírta a hasnyálmirigy állományában szigetként beágyazott sejtcsoportokat, amelyeknek nincs kivezető nyílásuk és rendeltetésük ismeretlen. Húsz esztendővel később Oskar Minkowski (1858-1931) és Joseph Mering (1849—1908) a hasnyálmirigy eltávolításának következményeit figyelték meg a kísérleti állatokon. Ennek alapfeltétele volt, hogy az állatok túléljék a súlyos műtétet, legalább a megfigyeléshez szükséges néhány napig. Kitűnő operációs technikájuk ezt lehetővé tette. Az elfogulatlan vizsgálódást megnehezítette, hogy Claude Bemard kutatásai óta a hasnyálmirigy funkciójának lényegét a zsíremésztésben látták. Ennek tudható be, hogy a műtétet követően nem figyelték a vércukorszint alakulását. A véletlen terelte őket a helyes nyomra. Az egyik asszisztens — aki elfogulatlanul észlelte a történteket — észrevette, hogy a kutyák vizeletéből fehér por kristályosodik ki, amit megkóstolva édesnek talált. Közölte ezt főnökeivel és egyértelműen kiderült, hogy a pankreászban valamilyen anyag képződik, ami a cukorháztartást döntően befolyásolja. Ujabb tíz év telt el, amikor az orosz Szoboljev és az amerikai Eugene Liñđsđaÿ Opie szinte egy időben megállapították a Langerhans-sejtek hialinos degenerációját a cukorbaj esetében. Az utóbb inzulinnak nevezett hormon előállítása Frederick G. Bantingnak (1891—1941), mint a kutatás irányítójának, Charles B. Best (1899—1978) medikusnak, a szükséges vércukor-meghatározások szakemberének köszönhető. A felfedezésért járó