Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

III. RÉSZ - Bevezető

85 III. RÉSZ (1851-1920) ,,A kísérlet provokált megfigyelés abból a célból, hogy megszülettessünk egy gondolatot." (Cl. Bemard) BEVEZETŐ M i mindent foglal magába az orvoslás történetének e hét évtizede? Évszázados erőfeszítések eredményeit, hatalmas előrelépések magabízó korszakát. Az események megjelenítéséhez zavarbaejtően sokféle szempont kínálkozik. Milyen csoportosításban és módon célszerű bemutatni a kibontakozó modern morfológia, orvosi élettan és kórtan roppant eredményeit, a specialitások rakétaszerű szétbomlását, a sebészet diadalútját? Mennyire mélyedjünk el a modern orvosi emberkép kialakításában, a társadalomorvostan bonyolult kérdéseinek és tennivalóinak problematikájában? A 20. század első negyedének egyik jellemzője, hogy az elméleti orvosi alapkutatások sorra megérnek a klinikai gyakorlat megtermékenyítésére. A bakteriológiai és immunológiai felfedezésekből következik az azóta rutinná vált védőoltások, savókezelések és a vérátömlesztésének gyakorlata. A gyógyszervegyészetnek köszönhetően megszületett a Salvarsan, a korszerű kemoterápia alapmintája. A század első évtizedeiben folyó hormon- és vitaminkutatások hasonló értékű termést ígértek az arra rászoruló betegek javára. Ezt az orvostörténeti fejlődést ebben a részben a húszas évek elejéig követjük, amikor már együtt van századunk medicinájának legtöbb lényeges eleme, kirajzolódott a nagyvonalú kórélettani modell, ami a modern klinikai gondolkodást és munkamódszert döntően meghatározta. A korszak lezárására választott 1920 tehát nem a tragikus első világháború formális befejezésére utal. 1920 voltaképpen a valóban új korszaknyitás időkapuját szimbolizálja, a bőséges termés betakarításának kezdetét. Ennek első gyümölcsei között találjuk az 1922-ben előállított inzulint, az addig alig befolyásolható cukorbaj életmentő gyógyszerét. A roppant jelentőségű orvostörténeti periódus kezdeteként választott 1851 sem egy bizonyos eseményhez kötődő dátum, hanem az akkortájt uralomra jutó markáns szemléletváltást jelképezi. Persze nincs hiány konkrét „korszakalkotó" eseményekben sem. He rñĥol z éppen 1851-ben találta fel a szemtükröt, illetve a szemfenék tükrözésének vizsgáló módszerét. Ezáltal vált először lehetővé, hogy valaki az élő ember egyik testüregébe bepillantson és ott az érhálózat működését megfigyelje. A hatodik évtizedben dolgozta ki és publikálta Virchow nagy hatású sejtkórtanát. Számunkra azonban az indokolta leginkább a század közepén elhelyezett cezúrát, hogy ezek az évek jelentik Claude Bernard kutatásainak legtermékenyebb időszakát. Az ő tudományos életműve pedig valóban meghatározó nemcsak a kísérleti élettan, de az utána következő évtizedek klinikumának alakulásában is. Nem egyszerűen arról van szó, hogy milyen felfedezéseket tett, jelentősége abban áll, hogy magasabb szintre emelte a kísérleti élettan, kórtan és gyógyszertan módszertanát, és közvetlen kapcsolatot teremtett a laboratóriumi és klinikai kutatások között.