Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
II. RÉSZ - Törekvések az egyén egészségvédelmére
81 zott Friedrich Hoffmann, aki szakértője volt a fürdőkezeléseknek is. Feltételezték, hogy ezeknek hő- és mechanikai ingere erősen befolyásolja a ,,visszatartás és kiürítés" mechanizmusait. E folyamatokat a klasszikus nedvkórtan alapján is igen fontosnak ítélték. A korabeli egészségvédelmi írások hangsúlyozzák a „pangások'' veszélyét. Az orvosok többségükben tehetősebb betegekkel foglalkoztak, akik között túltápláltság volt a gyakoribb. A hashajtás, a hánytatás és a vérvétel a profilaxis és a terápia homlokterében maradt. Részben a szervezetben zajló nedvmozgások szempontjából értékelték az öltözködés higiénéjét is. Az orvosok a korabeli divatozások számos rossz következményére figyelmeztetnek. A kifogások között az első helyen szerepelnek a hasi és mellkasi fűzők. A szorító károsítás mellett gátolják a test párolgását is. Ugyanígy minősítették a túlöltöztetést, a paróka és a hálósapka viselését. A mozgás-pihenés-VQ vonatkozó előírások ugyancsak a nedvforgalom megfelelő vezérlésére irányultak. Hangsúlyozták emellett a mozgás és pihenés közvetlen befolyását az izmok és a testszövetek tónusára, aminek a kiegyensúlyozottsága a korabeli irányzatok szemszögéből az egészség egyik legfőbb kritériuma. A 18. század orvostudósai itt is a felsőbb osztályok helyzetéből indultak ki. Unzer megállapítja, hogy a gazdagok féltett, elkényeztetett gyermekei elzárva a külvilágtól, többnyire sápadtak, ügyetlenek, betegségre hajlamosak. Ennek ellensúlyozására különböző testmozgásokat ajánl (lovaglás, korcsolyázás, labdajátékok stb.). Többen ajánlották, egészségi indoklással a táncot. Erről Simon Tissot (1728—1797) ír részletesen: ,,Tánc közben a törzs kiegyenesedik és majd minden izom és ízület mozgásba jön. Ilyen módon nemcsak a vérkeringés megtartott és fokozott, valamint a kedély élénkebb, hanem a test kellemes tartást veszfel, a végtagok hajlékonnyá válnak, erejük megsokszorozódik. " 3 4 Hufeland a nevetést tartotta a legegészségesebb mozgásnak, ami véleménye szerint egyaránt megmozgatja a testet és a lelket, fokozza az emésztést, a vérkeringést, a test párolgását, a szervek életerejét. Az ébrenlét-alvás egyensúly befolyása az egészségre ősrégi orvosi közhely, aminek az érvényét természetesen a felvilágosodás korában is hangoztatták. Főleg a tudósok egészségi problémájaként merült fel. Sokan foglalkoztak a tudósok helytelen életvitelével. Hibáztatták elégtelen testmozgásukat, ülő életmódjukat, amiből a náluk gyakori pangásos kórképeket származtatták (székrekedés, kőképződésre való hajlamot stb.). Ezzel összefüggésben az is felvetődött, hogy szervezetükben a nemi váladékok összetétele is megváltozik. Ez magyarázta volna azt a máig sem egészen elfelejtett hiedelmet, hogy a legtöbb tudós embernek leánya születik. Mások az éjszakai virrasztások ártalmait emelték ki: a megrekedt nyirkos levegővel való érintkezést, a rossz világítás okozta szemrontást, az ilyenkor gyakori kávézás és dohányzás veszélyeit. Szinte valamennyi egészségvédelmi írás kikel a túlzott, vagy egyoldalú szellemi munka ellen. Többen értekeztek az efféle teljesítmények felesleges vagy egyenesen káros voltáról. Felvetik a kérdést, hasznos-e a társdalomnak a tudományok egyre intenzívebb, olykor vakbuzgó művelése. A regulák nem feledkeztek meg az alvás túlzásainak veszélyeiről sem. Ilyenkor a testi renyheség folytán, nedvpangások, másodlagos vegyi bomlások, vizenyőhajlam, általános tónuslazulás fenyegetnek. Az ébrenlét-alvás diszharmóniát persze nemcsak a tudósok, hanem más foglalkozásúak, valamint a nemek, az életkor, az alkat vonatkozásában is vizsgálták. Mint arra már utaltunk, különösen nagy figyelmet szenteltek ebben az időszakban a lelki és idegrendszeri tevékenységeknek. Az ,, accidentia animae" higiénéjét sokan ele-
