Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - Az elmekórtan útkeresései 3

65 Ennek az élménynek a hangulatát érzékelhetjük a kedvelt fürdőhelyek bensőséges, idillikus ábrázolásán a korabeli festményeken és metszeteken. A hivatalos medicina e kihívásra nem tehetett egyebet, mint hogy szakszerűen kezdett foglalkozni a hidroterápia és balneológia témakörével. Megindult a gyógyvizek vegyi elemzése, a levegő összetétele, a klimatikus tényezők meghatározása, általában a természeti környezethatások tanulmányozása. Mindez serkentette e tudományágak kibontakozását. A 19. század első felében kidolgozták azt a természetes kezelési módszert is, aminek a lényege a folyadékszegény, böjti koszt fogyasztása. Johann Schroth (1800—1856), aki szintén egyszerű, tanulatlan vidéki fogadós volt, betegeinek száraz zsemlét engedélyezett és csak minimális mennyiségű ivóvizet. Az ő gyógyműködésének eredményességét is tekintélyes számú páciens nyugtázta. Mind Priessnitz, mind Schroth intézményét bizalmatlanul szemlélték a hatóságok. Végül azonban engedélyezniük kellett tevékenységüket. AZ ELMEKÓRTAN ÚTKERESÉSEI A 18. században a pszichiátria kezdett önálló diszciplínává fejlődni. A teológiailag értelmezett halhatatlan lélek helyett a figyelem a lelki megnyilvánulások központi szervére, az agyra irányult. Az újkori pszichológia a tudati tevékenységek elemzésével, a lélek szubsztanciális egységének feladásával kezdődött. Kezdetben mechanikai analógiákhoz folyamodtak. Hobbes a képzelet munkáját az érzetekben keletkezett mozgások maradványaként értelmezte. Az értelmet mint ,,számláló apparátust" tekintette. Felismerték a gondolattársítás determinizmusát. Spinoza szerint, ha az emberi testet egyszerre két vagy több tárgy érinti és később valamelyik felidéződik, úgy az emlékezetben a többi is megjelenik. Leibniz világosan kimondta a tudat integráló tevékenységét. Ő vezette be a ,,kis percepciók", a tudattalan észrevételek fogalmát. Megállapította a tudatos és a tudattalan bonyolult kölcsönviszonyát, kimondta a pszichológiai törvényszerűségek tényét. LaMettrie az elemi pszichikai jelenségeket a test általános mechanikájába integrálta. Cabanis a viselkedés három szintjéről beszélt: a re flexesről, a félig tudatosról és a tudatosról. Úgy vélte, hogy az agy különleges szerv, amely a gondolat előállítására képes, a benyomások hatására, ugyanúgy ahogyan a gyomor táplálékkal érintkezve gyomornedvet választ ki. Benjamin Rush (1745—1813) a pszichofizikai kölcsönhatásokra mutatott rá. Ezek megnyilvánulhatnak azáltal, hogy ,,fizikai"okok (fáradtság, vegyi anyagok stb.) módosítják az erkölcsi magatartást és fordítva, a lelki állapot kihat a test ĥügylétére. Az utóbbi esetben a vallásos motívumok is számításba jönnek. A pszichiátriára visszatérve, annak fejlődésére igen pozitívan hatott a felvilágosodás filantropikus érdeklődése, határtalan optimizmusa és hite az ember tökéletesítésének lehetőségében. Ezért is foglalkoztak szívesen az elmebetegek gyógykezelésével. Humánusan kezdték mérlegelni az elmebetegséget a törvényszéki orvostanban. Igen fontos, hogy elterjedt a lelki rendellenességek pszichológiai értelmezése. A franciák a ,,morális " szóhasználattal fejezték ki. Ellentétben a németekkel, akik a ,,pszichológiai" megjelölést erkölcsi jelentéssel használták. A pszichoterápiás módszereket ajánló írások a 18. század második felétől sokasodtak. Ebben az ügyben nemcsak orvosok, de értelmes emberbarát laikusok is hallatták szavukat. Ám a jóakarat ezen a téren nem minden esetben bizonyult'célravezetőnek. Általá-