Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - A „kórbonctani" és „élettani" belgyógyászat kialakulása

57 nő szónok volt. Egyetemi előadásain tolongtak a lelkes medikusok. De a retorika kevésnek bizonyult a tényekkel szemben. Broussais görögtüze 1830 után kihunyt. Egy új szellemű, szigorúan a kórbonctani kutatásokra épülő belgyógyászat kerekedett felül. A „KÓRBONCTANI" ÉS „ÉLETTANI" BELGYÓGYÁSZAT KIALAKULÁSA ,,Broussais úr és én a tudományt teljesen különböző módon műveljük, ha nem is annakmeghatározott célját, de közvetlen tárgyát tekintve. A cél, amelyet tanulmányaimban és kutatásaimban állandóan követek, a következő három probléma megoldására irányul: 1. Megállapítani a hullában a beteg szerv elváltozására utaló fizikai jellegzetességeket. 2. Amennyiben lehetséges, felismerni ezeket az éléiben, biztosan értékelhető fizikai jelek alapján — élesen elválasztva a kísérő tüneteket, azaz a vitális akciók esetleges zavarait. 3. Harcolni a betegséggel a tapasztalat által hatásosnak mutatkozó eszközök segítségével. R¿hñđen, a cél a belső szervi károsodásokat azon a diagnosztikai szinten felismerni, ahogyan ez a sebészi betegségek esetében lehetséges. "... ,, Broussais úr pedig a közvetlen okok keresésében nőtt fel Megveti az aprólékos vizsgálódást, az esetek disztingválását és ezzel együtt a diagnosztika biztonságát is. Mindig hipotetizál, ami haszontalan a hasonló okokkal összefüggő esetek megkülönböztetésére. O a betegségek zömét egy okkal hozza kapcsolatba, az irritációval."" Laénnec idézett szavai jól érzékeltetik az elszánt törekvést, hogy végre szakítani kell az egymást váltogató spekulatív betegségtani irányzatokkal. A medicina akkori progressziójának főáramlatát, a francia orvosok egy kis csoportja képviselte. Reformaktivitásukat a politika forradalmi légköre serkentette, elfogadásukat megkönnyítette. Nem hiányzott az elméleti előkészítés sem. Jean Georges Cabanis (1757—1808) a radikálisok egyik vezető orvosideológusa hangsúlyozta, hogy az orvosi gyakorlatnak meg kell szabadulnia a folytonos rögtönzéstől, meg kell találnia azokat a természeti törvényszerűségeket, amelyek ismeretében az orvostudomány fejlesztése újból megindulhat. Cabanis ízig-vérig a gyakorlati képzés híve volt. Miután a forradalmi rendelkezések megszüntették a konzervatív egyetemeket, a helyükbe létesített ,,Ecole de Santé" típusú főiskolákon a betegágy melletti oktatásra került a hangsúly. Megszűnt a különbség az orvosi és sebészi képzés között. A szenzualista szemléletű, leíró noszográfia kiemelkedő korabeli tekintélye Philippe Pinel (1755—1826). Főműve az 1798-ban megjelent ,,Nosographiephilosophique", ahol a „filozófiai" a természettudományos észlelések logikus kifejtését és általánosítását jelentette. Pinel finom tünettani elemzések nyomán határozta meg a kórképek karakterisztikumait, visszavezetve azokat a szervek és anatómiai régiók megfelelő elváltozásaira. E lokalizáló törekvésében Pinel mély hatást tett Bichat már tárgyalt ,,szisztematizálására" is. Egyik írásában Pinel feltette a kérdést, hogyan is kell megírni egy orvosi művet Franciaországban a 18. század végén. A magának adott válasz a következő: ,,Az eszmék bizonyos lendületével, a gondolatok józan szabadságával és főként a rendszerezés és a kutatások ama szellemében, amely a természettudomány valamennyi részében uralkodik. Semmilyen magánszempont nem érvényesülhet, még valamely hatalmas testületé sem. Egy ilyen művet a tiszta és nyílt emberszeretet hasson át. "

I

2 Pinel hosszú éveken át nagy párizsi elmegyógyintézetek élén állt. Erről a tevékenységéről a diszciplína tárgyalásakor lesz szó. A korabeli francia belgyógyászat első klasszikus reprezentánsa Jean Nicolas Corvi-