Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
II. RÉSZ - A tudományos kórbonctan megjelenése, a „bécsi orvosi iskolák"
48 Comm. Hist. Ar ¡ s Med. Suppleme ñ nt ñ 15—16 Professzora Jean Cruveilhier (1791—1874) volt, egy kitűnő monográfia szerzője. Különösen az ábraanyaga tűnik ki. Ezek között találhatók a gyomorfekély kialakulását demonstráló különleges értékű rajzok. Ebben a témakörben Cruveilhier-nek igen fontos észlelései voltak. Rávilágított a helyi érellátási zavarok jelentőségére a fekély keletkezésében. A makroszkópos kórbonctani kutatások összefoglalója, a múlt századi patológiai technika és diagnosztizálás egyik klasszikusa a bécsi egyetemen működő Kari Rokitansky (1804—1878). Személye számunkra már csak azért is különösen fontos, mert jelentős hatással volt több kitűnő magyar orvos korszerű kiképzésére. Többek között Semmelweis is az ő intézetében sajátította el a kórboncolást. Rokitansky abból indult ki, hogy minden betegség valamennyi stádiumában anatómiai vizsgálat tárgya lehet. Más kérdés persze, hogy az esetek egy részében — az akkori metódusokkal — nem sikerült elváltozásokat kimutatni. Felfogása szerint az ép és kóros szervezeti működés oka nem valamely erő (Kraft), hanem az anyag és annak módosulásai. Cáfolta a vitalista felfogást: ,,Amennyiben az élet az anyagtól abszolúte elkülönítve léteznék, úgy az életfolyamat önálló irányba haladva nem lehetne más mint egészséges állapotban. "... ,,Miután azonban bizonyos hogy egészséges és beteg élet létezik, így szükségképpen egyik vagy méginkább mindkettő függ valamitől. "... ,,.. .és ez a meghatározó nem lehet más mint a szerves anyag. "* A szerves anyag kémiája, amelynek akkoriban Liebig volt a legnagyobb tekintélye, ígérte a legtöbbet a patológia számára. A vér, ebből a szempontból különösen fontosnak tűnt, mint a szervezet egészségi állapotát döntően meghatározó tényező. A vérfehérjék összetételének meghatározásától Rokitansky igen sokat várt. Célul tűzte ki a speciális nedvminőségek (krázisok) kutatását, amelyek az ,,általános" (nem valamely szervhez kötött) betegségek kórtani alapjai. E betegségek csoportjába sorolta a többnyire idült gyulladásos betegségeket, az ismeretlen eredetű szeptikus lázakat. Sajnos a vérkémia akkori szintjén a Rokitansky-féle krázistan inkább csak néhány nyers empirikus adatra (például a vérsüllyedés később valóban használható diagnosztikai jelére) támaszkodhatott. Ez a stabil kóroktani építkezéshez elégtelennek bizonyult. Virchow, aki egyébként nagyra becsülte Rokitanskyt és a patológia Linnéjének nevezte, a maga sejtkórtanának helytálló érveivel, megsemmisítette a krázistan elméletét. Rokitansky maradandó érdemei között kiemelhető az úgynevezett amyloid vese és a Bright-kór elkülönítése, az akut sárga májsorvadás leírása, a spondylolisthesises medence jellemzése. Rokitansky és a vele szorosan együttműködő Josef Skoda (1805—1881), a kiváló belgyógyász rengeteget tettek a kórbonctani szemlélet meghonosodásáért. Főleg nekik köszönhető, hogy kialakult az úgynevezett második bécsi iskola nemzetközi hírneve. Második, mert ezt megelőzően létezett egy első bécsi iskola is. A 18. század derekán Boerhaave tanítványai több európai országban is letelepedtek és terjesztették a nagy leydeni orvostudós klinikai kultúráját. Ebből a szellemi hagyatékból a Habsburg Monarchia fővárosa és közvetve hazánk is részesedett. Mária Terézia 1745-ben hívta meg Gerhard van Swietent (1700—1772), az egykori Boerhaavetanítványt, hogy a bécsi egyetemet új szellemben átszervezze és kézbevegye az orvostudomány ügyeinek vezetését. A kari oktatás addig lényegében a középkori hagyományok szerint folyt. Az előadásokat skolasztikus szellemben tartották, az egyházi jelleg még dominált az avatások szertartásában is, amelyek igen költségesek voltak, ugyanakkor a tanárokat rosszul fizették. Van Swieten reformja nyomán az egyetem vezetése az államot illette. A doktorrá avatás díjának összegét leszállították. A tanárokat az állam nevezte ki magasabb fizetéssel. Előírták számukra a tananyagot is, aminek a tengelyébe a hippokratészi Corpus került.
