Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - Felvilágosodás kori klasszikus betegségleírások

49 Leydeni mintára botanikus kertet és kémiai laboratóriumot létesítettek oktatási célra. Rendszeresítették a betegágy melletti előadásokat. E korszerű szellemben szervezték meg a nagyszombati Pázmány Péter tudományegyetemen az orvosi fakultást, amely 1770-től működött és a későbbi pesti egyetem jogelődje. A bécsi klinika vezetését egy másik Boerhaave-tanítványra, Anton de Haen-re (1704—1776) bízták, aki kitűnő tanárnak bizonyult. Erényei közé tartozott a rendkívül aprólékos betegvizsgálat és anamnezis-felvétel. Szigorúan megkövetelte a kórlefolyás naprakész dokumentálását, a rendszeres hőmérőzést. Ugyanakkor voltak retrográd nézetei is. Hitt a varázslatban, az ördöngösségben, a mágiában, amelyekről tudományos értekezést is írt. Nem értett egyet Ha ler megállapításaival az irritabilitas és sensibilitas témakörében. Nem értékelte a bécsi Leopold Auenbrugger (1722—1809) korszakos jelentőségű tanulmányát az új fizikai vizsgáló módszerről, a kopogtatásról. Auenbrugger 1761-ben jelentette meg ,,Inventum novum ex percussione thoracis ĥųmañi ut signo, abstrusos intern¡ pectoris morbos detegendi" című értekezését. A szerző egy grazi vendéglős fia, gyermekkorában gyakran látta, hogyan következtetnek a boroshordók kopogtatásával azok folyadéktartalmára. Ez az emlék sugallta számára azt a gondolatot, hogy a mellkas kopogtatásából a tüdő állapotára, a mellűr folyadéktartalmára próbáljon következtetni. Mint a bécsi,,Spanyol Kórház" orvosa sok egészséges és beteg emberen vizsgálódott, állatkísérleteket végzett, kórboncolási tapasztalatokat szerzett, észleléseit hétévi tapasztalat összegezéseként adta közre. Fogadtatása szakmai körökben hűvös és elutasító volt. Kórházi állásáról is lemondott, évtizedekig magánpraxist folytatott. Udvari körökben kedvelték, Mária Terézia és II. József is becsülte. Auenbrugger kedélyes polgári életet élt, szerette a zenét, egy operalibrettót is írt. A kopogtatási diagnosztika pályafutásán rövid távon az sem segített, hogy de Haen utóda a tanszéken, a kitűnő Maximilian S oll (1742—1787) alkalmazta intézetében az új diagnosztikai módszert. S oll a tüdő-tbc és az ólomkólika kórképeinek leírásában alkotott maradandót. Működését tekinthetjük az első bécsi iskola betetőzésének. Van Swieten halála után az orvostudományi ügyek irányítását Anton Storçk (1731— 1803) vette át, aki gyógyszerkísérleteivel vált híressé. FELVILÁGOSODÁS KORI KLASSZIKUS BETEGSÉGLEÍRÁSOK A következőkben néhány fontosabb betegség differenciálásában elért haladást tekintjük át, ami már a kórbonctani éra előtt érzékelhető, de a tárgyalt korszakban szembetűnő. A diftéria betegségtani entitását különösen nehéz volt meghatározni. Könnyen összetéveszthető az ártalmatlanabb kruppal, aminek a garat- és gégeelváltozásai erősen emlékeztetnek rá. Bizonyos esetekben nehéz elkülöníteni a skarlát megfelelő tüneteitől. Olykor e betegségek keveredhetnek is. A régebbi leírásokban a figyelem főleg a torokelváltozásokra összpontosult, később fény derült a szövődményekre, főleg a felső légutak megbetegedésére és a szívzavarokra. John Fothergill (1712—1780) 1748-ban publikálta az ,,An Account of the Sore Throat attended with Ulcers'' című munkáját. Elsősorban a torokképletek diftériás elváltozásait írja le mesterien. Említést tesz emellett a kisgyermekeknél többször megfigyelhető, diftériára utaló nyálkahártyalepedékekről, többek között a végbél nyálkahártyáján is. Francis Home (1719—1813), aki néhány évet Leydenben is hallgatott és Edinburgh-ban doktorált, mintaszerű leírást ad a diftériáról. Kiemeli a jellegzetes hörgő légzést, és kö-