Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
II. RÉSZ - A tudományos kórbonctan megjelenése, a „bécsi orvosi iskolák"
46 Comm. Hist. Ar ¡s Med. Suppleme ñ nt ñ 15—16 tő, ha az akkori tudományos közélet idealista természetfilozófiai burjánzásaira gondolunk, amelyek nemcsak elrugaszkodtak a természet valóságától, de.kétségessé tették a tárgyszerű kutatómunka értelmét is. Magendie vizsgálatai számos értékes megfigyeléssel gazdagították a medicinát. Tanulmányozta a különböző szervek eltávolításának hatását a kísérleti állatokon. Sokat foglalkozott a mérgek és gyógyszerek kipróbálásával, hatásmechanizmusuk tisztázásával. Kísérleteket végzett az emberi és állati tápanyagszükséglet megállapítására. Megindította az első kísérleti élettannal foglalkozó szaklapot (Journal de Physiologie experimental), amely 1821 és 1831 között jelent meg. Noha folytatott orvosi gyakorlatot, őt tekinthetjük az első professzionista kórélettanásznak. Az érző- és mozgatóidegek elkülönítésének dicsőségében az angol Bellel és a német Johannes Müllerrel osztozni volt kénytelen. Charles Bell, aki nemcsak anatómus kutatónak, hanem grafikusnak és festőnek is kiváló volt 1811-ben igen fontos publikációt jelentetett meg. Leírta, hogy az idegek a mozgás és érzés közvetítése alapján osztályozhatók, elkülöníthetők. Az ingervezetés egyirányú. A gerincvelő elülső gyökeiből kilépő idegfónatok a mozgató, a hátul kilépők az érző funkciókat továbbítják. Bell ezzel igen értékesen járult hozzá a halleri idegélettanhoz, aminek teljes tudatában is volt. Nagy horderejű megállapításait azonban nem támasztotta alá kellő számú és minőségű kísérleti adat. Ezért váltak szükségessé utánvizsgálatok, amiket előbb Magendie végzett. Őt követte ebben Johannes Müller, aki támadhatatlan pontosságú metodikával végzett békakísérletekkel igazolta a fentebb leírt természeti törvényszerűséget. Johannes Müller a német nyelvterületen személyében képviselte az egész korabeli élettant és morfológiát. Megírta a múlt század legjobbnak tartott élettani tankönyvét. Fiatalkori fejlődésére erős hatást tett az akori idealista német filozófia és Goethe természettudományos szemlélete. A goethei színelmélet vezette a látás mechanizmusának, általában a szervi érzéklés folyamatának beható tanulmányozásához. Foglalkozott a hangképzés élettanával is. Leírta a specifikus idegi energiák törvényét. Az élőlények őstípusait feltételező goethei koncepció szellemében közeledett az összehasonlító állattan és a filogenezis izgalmas kérdéseihez. Kitűnő embriológus volt. Próbálta megfejteni a daganatok fejlődési mechanizmusát. Tanítványa, Virchow is sokat profitált ebből. Filozofikus hajlamú ember volt, de gyakran mondta: ,,Ha valakinek az elvontságokhoz van hajlama, nem tehet okosabbat, minthogy sok konkrétummal foglalkozik. ' n Akkoriban alig létezett kiváló német orvoskutató, aki ne tanult volna tőle. A TUDOMÁNYOS KÓRBONCTAN MEGJELENÉSE, A „BÉCSI ORVOSI ISKOLÁK" A 18. században a kórbonctan minőségi fejlődése Giovanni Baptista Morgagni (1682—1771) nevével forrt össze. Az előzményekhez tartozik a betegségek elkülönítésében történt haladás. Ez az elkülönítés akkoriban elsősorban a tünettan alapján történhetett, a klinikai differenciáldiagnosztika finomodásával. Morgagni is a betegség lefolyásának gondosan feljegyzett adataiból indult ki. Figyelme kiterjedt az átmeneti rosszabbodásokra, javulásokra, pulzusanomáliákra, hőingazodásokra, stb. De ezzel összefüggésben megjegyezte az alkalmazott gyógyszerek prompt és távoli hatását is, végül a halált megelőző tünetek jellegzetességeit. A boncoláskor talált anatómiai leletekből próbálta értelmezni a klinikailag tapasztal-
