Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - Bevezető

37 II. RÉSZ (1751-1850) ,,Az orvostudomány egyetlen hasznos ága az egészségtan. De még az egészségtan sem annyira tudomány, mint inkább erény. A mértékletesség és a munka az ember igazi orvosa: a munka fokozza az étvágyát, a mértékletesség pedig nem engedi, hogy visszaéljen vele." (J. J. Rousseau) BEVEZETŐ A humanizmus, a reneszánsz idején és a velük összefüggő eszmei áramlatokban az ember lesz a tudományos kutatások középponti témája. Az orvosok és természettudósok a 16. századtól, főként anatómiáját, testének szerkezetét és felépítését igyekeztek megismerni. Leleplezve és elvetve az antik modell tévedéseit, friss szemmel és újszerű megközelítésben tárták fel a szervezet boncolható elemeit. Mindezek során jóval messzebbre jutottak a megismerési folyamatban, mint a klasszikus görög-római orvostudósok. Különlegesen igaz ez, ha a vérkeringés mechanizmusának felfedezésére és a mikroszkopizálással felfedezett képletekre gondolunk. Ám az így kialakított modell, amelyet a korabeli orvostudomány élettani és kórtani hipotézisei tápláltak, adós maradt több igen fontos kérdés megválaszolásával. Mindenekelőtt azzal, hogyan történnek az élőlényekre jellemző bonyolult és az élet fenntartásához nélkülözhetetlen reagálások, anyagcsere-folyamatok, valamint a szaporodás funkciói. Nyitott maradt e tevékenységek szervi reprezentációjának, a vezérlés mikéntjének a problémája. E kérdések hagyományos megoldása lényegében dualista volt. A kívülről munkáló aktív elem és a passzívan reagáló testanyag különbözőségére, kettősségére épült. Ugyanakkor e magyarázatrendszerek heurisztikus lehetőségei kimerültek. A kívülről ható, a testi folyamatokat célszerűen irányító erőkkel a medicina akkor már nem kombinálhatott tovább. Függetlenül attól, hogy azokat akár középkori teológiai felfogásban, akár elvont természeti erők hatásaként értelmezték. El kellett szakadni a kényelmes mechanikus sémáktól. Az életre jellemző elemi jelenségeket új dimenzióban, a test anyagához kötötten kezdték kutatni. A szervezet legdifferenciáltabb működését reprezentáló idegrendszer, mirigyek, ivarszervek szerkezetéről szerzett ismeretek a 18. század derekán az adott lehetőségek határáig eljutottak. Az akkori mikroszkopizálás nagyítási és felbontási szintje ehhez egyelőre több segítséget nem adhatott. Sőt ebben az időszakban a mikroszkopizálás hullámvölgyéről is beszélhetünk. A mikroszkopizálás, a nem ritka tévedésektől és tudatos csalásoktól is beárnyékolva a közvélemény szemében kezdte elveszíteni tudományos hitelét. Többen, a kor legkiválóbb tudósai közül is így vélekedtek. Az életfunkciók tanulmányozásának új korszerű módszere az élő állatokon folytatott kísérletezés lett. Az előző időszak experimentális részkutatásaihoz képest magasabb szintű szintézisekre törekedtek. Létrejött az újkori rendszerezett orvosi élettan feltételrendszere. Kiindulópontja anatómiai, de a leíró, regisztráló bonctanon túl megszületik — Ha ler klasszikus kifejezésével élve — az ,,anatómia animata", amit „,átlelkesített