Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
I. RÉSZ - Szülészet és nőgyógyászat
24 Comm. Hist. Ar ¡s Med. Suppleme ñ nt ñ 15—16 lag nagy tárgyakat lehet kihúzni. A Chamberlen család gondosan megőrizte a találmány titkát. Tagjai több nemzedéken át monpolhelyzetben használták, anyagiakban és dicsőségben gazdagodva. 1670-ben azonban, valószínűleg anyagi meggondolásoktól sarkallva, az egyik családtag Hugh Chamberlen elhatározta, hogy eladja az eszközt a híres párizsi szülésznek François Mauriceau-nak. Előzetes próbabemutatót határoztak el. Egy 38 éves előszörszülő, igen szűk medencéjű vajúdó asszony szülését kísérelték meg befejezni. A három órán keresztül tartó erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, a szülő nő másnap meghalt. A boncolás kiterjedt sebzéseket tárt fel. Az alku nem jött létre. A 17. század végén azért a Chamberlen családnak sikerült eladni a műszert egy amszterdami szülésznek, de azt továbbra is csak igen szűk körben használták. Új fejezet nyílt a témában, amikor egy genti anatómus, Jean Palfyn (1650—1730) 1723-ban megszerkesztette a maga forcepsét, amit nem titkolt el, hanem közrebocsátott. Ezt követően se szeri, se száma a különböző méretű, alakú fogóknak, amik Európaszerte használatba kerültek. Több változatban készítettek a medenceméretek meghatározására alkalmas műszereket, nőgyógyászati vizsgáló eszközöket. A 17. század végén találkozunk a méh és hüvely előreesését megakadályozó gyűrűvel (pessarium). Az erősebb fizikumot megkívánó szülészeti fogó használata, a tudományág elméleti gyarapodása, a szülő nő társadalmi megbecsülésében bekövetkezett pozitív változások, mind abban az irányba hatottak, hogy a hagyományosan egyszerű bábákra bízott szülészet egyre inkább a szakszerűen felkészített férfi sebész-szülész irányítása alá került. Eleinte csak a tragikusan végződött szülésekhez, a daraboló műtét elvégzéséhez, esetleg a halott anyán végzendő császármetszéshez hívták őket. De az európai társadalom fokozatosan kezdett hozzászokni a férfi szülész igénybevételéhez. A párizsi Hotel Dieų szülészetét már a 16. században férfi sebész vezette. Ez persze nem jelenti azt, hogy — miként az előző századokban — ne léteztek volna vezető udvari pozíciókban kitűnő felkészültségű bábák. Marie-Louise Bourgeois, a híres párizsi szülésznő, aki mellesleg hólyagműtéteket is végzett, Marguerite de la Marçĥé, a párizsi Hőtel Dieų vezető bábája, aki oktatott és publikált a szakmában, Justine Siegernųñđ¡ñ, a brandenburgi fejedelem udvari szülésznője, aki egy fontos műfogást írt le, méltók a kiemelésre ebből a korszakból. A 17. század élenjáró szülészetét jól reprezentálja néhány kiemelkedő szakember tudományos életműve. Közülük a francia Mauriceau és a holland Deventer munkásságának jellemzőit vázoljuk fel. François Mauriceau (1637—1709) 1668-ban jelentette meg 700 esetet tárgyaló kazuisztikai gyűjteményét, mely hetven esztendő alatt nyolc kiadást ért meg. O a koncepciót még a galénoszi séma szerint képzelte el (a női mag és menstruum egyesül a férfi anyagával). A „nđi mag" keletkezését az ovariumban, illetve annak hólyagocskáiban tételezte fel. Mauriceau a női medence állítólagos tágulásának kérdésében igen határozottan a helyes álláspontot vallotta. Évezredes tévedés tartotta ugyanis magát. A roppant tekintélyű Szóránosz, a császárkori Róma kiemelkedő orvosa úgy vélte, hogy a tágulási szakaszban a szeméremcsont középső porcos része szétnyílik. E nézet elfogadása sokáig hátráltatta a medenceszűkület jelentőségének felismerését. Mauriceau ez ellen úgy érvelt, hogy a szeméremcsont mobilitása esetén s az anya a szülés után nem tudna járni. Leírta a szűkmedence okozta fejsérüléseket. A púpos nők szülési nehézségeit inkább azok gyenge izomtevékenységére vezette vissza, mint a szűkületre.
