Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
I. RÉSZ - Orvostani irányzatok, tudományos élet, mikroszkopikus kutatások
11 álló párizsi orvosi fakultásnak az ellenségeskedésre. Renaudot-nak ez a korát jóval megelőző akciója csak addig tartott, amíg pártfogói, XIII. Lajos és Richelieu bíboros éltek. Annyit mindenesetre elért, hogy a rivalizáló Sorbonne is szervezett egy hasonló orvosi rendelést, ami hetenként kétszer folyt, gyógyszerosztásra is sor került. A rendeléseket minden esetben mise vezette be.' A korabeli tudósok szakmai érintkezése azért nem volt mindenütt ilyen áldatlan.Kialakultak termékenyebb kapcsolatok, megtelelő intézmények is. Éppen a tudományos fejlődés előmozdítására akkoriban már egyre alkalmatlanabb egyetemek helyettesítésére létesültek az akadémiák. Németországban 1652-ben a ,, Collegium naturae curiosorum", Firenzében 1657-ben az ,,Academia del Cimento", Franciaországban 1666-ban az ,, Académie des sciences". Angliában már 1645-ben megalakult az ,, Invisible College", amely a bigott vallásháborús légkörben eleinte csak „láthatatlanul" működhetett, míg 1662-ben királyi jóváhagyással „Royal Society" néven folytathatta tevékenységét. Különösen nagy nemzetközi tekintélyre emelkedett. Kiváló hazai tudósok (Boyle, Hooke, Locke stb.) voltak a tagjai, emellett neves külföldi levelezőtagok is, köztük Leeuwenhoek és Malpighi. Megjelentek az első orvosi folyóiratok. A tudományos kommunikáció fórumai és eszközei tehát kibővültek. Az új eredményekről mind szélesebb körben értesülhettek a szakemberek. Ezek voltak a tudomány demokratizálódásának első lépései. Ugyanakkor e társaságokat bizonyos zárt arisztokratikus ezoterikum is jellemezte, ami a vallásos kisközösségekre is emlékeztetett. Az érlelődő racionalizmus és a természettudományos szemlélet akkoriban még szorosan kötődött a mélyen gyökeredző vallásos, olykor miszticizmusra is hajló beidegződésekhez. Az uralkodók akkoriban még sokfelé gyakorolták egyik középkori karizmatikus tevékenységüket: bizonyos alkalmakkor kezükkel érintették az elébük járuló betegeket, akik tömegével jöttek, hogy ettől az érintéstől gyógyulást nyerjenek. A Királyi Társaság nagyra becsült levelező tagja Antonij van Leeuwenhoek (1632— 1723) személyesen ugyan sohasem jelent meg az egyesületben, de írásban sűrűn beszámolt mikroszkopikus kutatásairól. A barokk tudósok előtt ugyanis nemcsak a csillagászati távlatok tárultak fel, hanem bepillantottak a végtelen kicsiny birodalmába is. Nem véletlen, hogy a 17. században született Jonathan Swift Gulliverje átéli mindkét dimenzionális véglet élményeit, miközben megfordul a lilliputiak és az óriások országában (bár mindenütt ugyanazt az embert látja viszont). Az üvegipar tökéletesedése lehetővé tette, hogy addig ismeretlen, szabad szemmel nem látható élő és élettelen képleteket tanulmányozzanak a mikroszkóp segítségével. Igen előnyös helyzetben voltak azok, akik e nagyítók készítésében különleges jártasságot szereztek. Ezek közé tartozott Leeuwenhoek is. Hosszú élete során kb. 470 nagyítóüveget szerkesztett. Elkészítésük titkát féltékenyen őrizte, de leleteit szívesen mutatta meg látogatóinak, megfigyeléseit készséggel publikálta. Növényi, állati, emberi produktumokat vizsgálva rengetegféle képletet írt le: mikroszkopikus élőlényeket, spermiumot, vörösvértesteket, feltehetően nagyobb baktériumokat is. Legjobb lencséinek nagyítási foka megközelítette a kétszázszorost. Felfedezéseinek biológiai és orvosi jelentőségét lényegében nem ismerte fel, vagy rosszul értelmezte. Ebben nemcsak az játszott szerepet, hogy nem volt orvos. Mint még látni fogjuk, a 17. század számos morfológiai felfedezése hevert parlagon évtizedekig, vagy jóval tovább, mivel a gondolati sémák, amelyekbe beleillettek, csak később születtek meg. Hasonló mondható el Athanasius Kircher (1602—1680) mikroszkopizálásáról is. Neki
