Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Pócs Éva: A népi gyógyászat és néphit kutatásának határterületei

-72 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 11- 12 (1979) aktualizálja, úgy ezt mindig a hagyományos, ismétlődő alkalom, amelyhez hagyományosan társulnak bizonyosfajta — köztük gyakran megelőző jellegű — mágikus cselekmények. Természetes, hogy az alkalom fenntartotta mágikus cselekmények többségükben „pozitív", serkentő (így pl. többek között egészségvarázsló) ill. elhárító, megelőző célúak. Az alkalom fenntartotta-aktualizálta cselekményekre általában jellemző, hogy akció-értékük meglehetősen kicsi, még akkor is, ha ténylegesen végrehajtják, és nemcsak beszélnek róla (mint az utóbbi időben egyre inkább). A szokásszerüség dominál, valódi, célszerű mágikus eljárásokról általában nincsen szó. E cselekmények az alkalom hagyományos tartozékai; a lényeg: „ilyenkor ezt szokták csinálni". Hogy nem a cél az elsődleges (ha sokszor ki is következtethető egy valamikori tudatos mágikus gyakorlat) bizonyítja a sok, hagyományosan egy-egy alkalommal gyakorolt, de cél nélküli, vagy másodlagos céllal, cél helyett magyarázattal ellátott cselekmény: pl. egyesek úgy hiszik, hogy virágvasárnap a körmenet közben le kell nyelni egy szem barkát, hogy torkuk ne fájjon, mások csak eltesznek a vasárnapi barkából, hátha jó lesz valamire (mint az „ünnepi", „szent" tárgyak általában, sokféle mágikus célra alkalmas lehet) vagy pl. a nagypénteki mosakodás egyesek csak elvégzik, „mert úgy szokták": „hogy ez mire vót, én magam se tudom"; mások az alkalomhoz fűződő hagyományokat hangsúlyozzák a cselekvés kapcsán: (azért mosakodnak mert) „most fürdik a holló — hogy minek a jelképe lehetett ez?" Mások csak tréfának, szórakozásnak tartották a nagypénteki mosdást, ismét mások a baromfinak is vittek a vízből, „hogy hát a baromfi ne hulljon". Világos, hogy nem mondhatjuk, hogy a baromfivész megelőzési módja a nagypénteki mosakodás, e cselekmény akció-értéke a preventív gyógyszerek sorában meglehetősen kicsi. Nyilvánvaló, hogy egy bármilyen ok miatt „kötelező" cselekményhez könnyen társulhat hiedelem-jellegű magyarázat — akár az eredeti okkal vagy céllal egybevágó, akár másféle. E szokásszerű, alkalomfenntartotta cselekmények a szájhagyományban általában szabály-jellegű megfogalmazásban tükröződnek (ekkor és ekkor ezt és ezt kell-szokták csinálni) — és e vélekedések mint az alkalomra vonatkozó hit és szájhagyomány jóval tovább is élhetnek, mint a ténylegesen véghezvitt cselekmények. Sőt a hagyományokat nemcsak maga a rendszeresen visszatérő alkalom, hanem a vele együtt rendszeresen visszatérő „alkalmi hagyományok" együttesen aktivizálják mindig újra meg újra. Másrészt az alkalomhoz kötődve, célszerűségüket, értelmüket elvesztve is, mindenféle cselekmény fennmaradhatott, mint annak sztereotip tartozéka. így nem véletlen, hogy az egész népi gyógyászatot — vagy akár az egész népi hitvilágot — figyelembe véve, aránytalanul sok alkalomhoz fűződő cselekmény maradt fenn. Más jellegűek azok a megelőző cselekmények, amelyek olyan alkalmakhoz fűződnek, amelyek a néphit ,,veszélyes"-nek számító időpontjai, időszakai. Ezek hasonlóan a mindennapi élet kritikus helyzeteiben aktualizálódó — már a gyógyítás kapcsán említett — cselekményekhez, a hozzájuk fűződő, rontás lehetőségére, rontó lényektől való félelemre vonatkozó hit révén az elhárító cselekményeknek jóval több „célszerűséget" — tényleges mágikus jelleget, akció-értéket — kölcsönözhetnek, mint azt az előbb említett esetekben tapasztalhatjuk. Azt mondhatjuk, hogy annél kevésbé sztereotip, szokásszerű egy alkalmi cselekmény, minél inkább jelen van egy hiedelmekben (személytelen „rossz" lehetőségében vagy akár rontó lényekben) megtestesülő veszélyérzet. Pl. Nógrádsipeken gyűjtött adataim szerint a gyermekágy körüli cselekményekben a szokásszerűség mellett észlelhető egy többé-kevésbé határozott veszélyérzés; az a tudat, hogy ilyenkor félteni kell az anyát és gyermekét: Az anya ágyán egy hétig