Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Pócs Éva: A népi gyógyászat és néphit kutatásának határterületei
Pócs É.: A népi gyógyászat és a néphit kutatásának határterületei 75 „sátorlepedő" van, benne esetleg egy tű keresztben vagy csücskében fokhagyma. Az anya nyakában olvasó. A sátrat szenteltvízzel hintik be. A keresztelőig a gyerekre Mária-érmet vagy olvasót tesznek. Az indokolások vagy homályosak vagy hiányoznak, de egyesek szerint a keresztelőig „boszorkaságtól" kell félteni a gyereket, ill. attól, hogy „ki ne cseréljék". Ha sok minden homályos és indokolatlan is, jóval „célszerűbbek" a veszélyérzetből fakadó cselekmények, mint pl. az említett nagypénteki és virágvasárnapi példák, ha nem is érik el pl. az önálló mágiaként meghatározható cselekmények tudatossági szintjét, akció-értékét. Ezekre a „veszélyes helyzetekre" általában jellemző, hogy — éppen szituációkiindulásuknak köszönhetően — általában nem konkrét természetfeletti lényektől, hanem valami „személytelen" rossztól félnek. Pl. az újszülött gyereket óvni kell az elváltástól, mert „kicserélhetik" ilyenkor, „az ablakon cserélődött ki". A „ki cseréli ki?" kérdésre adott válasz: „olyan boszorkány, olyan tudós". E „lény" inkább a szájhagyomány szintjén konkretizálódik — pl. a „váltott gyerek" esetében — boszorkányként — egyúttal az általános boszorkányfogalom hiedelemkörének részévé lesz. Ez az általános boszorkányfogalom tartalmazza a boszorkány hagyományos attribútumait, de funkcionális kapcsolat már nemigen van közte és az óvás-védekezés-kiindulásból teremtett személytelen rossz lények között: a mindennapi gyakorlatban a gyereket nem a kicserélő boszorkánytól óvják, hanem elsősorban féltik. A váltott gyerekmondákban a különböző funkciójú területek már együtt szerepelnek, egyazon konkrét személlyel kapcsolatban: a gyerek féltése — „elvál ása" — „visszacserélése". De már ezekből a száj hagyományozott történetekből nem következtethető ki az elhárító cselekmények tényleges gyakorlata. Még egy más vonatkozásban már említett kérdés: az egészségre-betegségre utaló szabályok (előírások és tilalmak) betartása mennyiben tekinthető betegségmegelőző cselekménynek? Milyen akció-értéke van? Mint ahogy — mint már említettük — a szabály be nem tartása nem minősíthető — legalábbis a céltudatos mágiával egyenértékű — mágikus betegségokozásnak; a szabály betartása ugyanígy nem minősíthető igazi akcióértékkel bíró céltudatos betegségelhárító cselekménynek — hanem elsősorban viselkedési szabálynak. Amikor azonban a viselkedés — a mindennapi élet szintjén — összefüggésben van az egészséggel-betegséggel, kissé más a helyzet. Gondoljunk pl. a terhes anyára, vagy akár a csecsemőre vagy a háznál lévő halottra vonatkozó előírásokra ill. tilalmakra: ilyenkor a szabályt aktualizáló „viselkedés" is az egészséget, betegség megelőzését célozza, nemcsak a szabályt be nem tartók „fenyegetése" tartalmaz erre utaló tényt. Tehát ahogy a másutt említett „ne köpj a tűzbe, mert sebes lesz a szájad" szabály a köpést mint viselkedési tényt szabályozza, úgy az, hogy a terhes ne egyék valamilyen ételt, a terhességet mint egészségi állapotot szabályozza, függetlenül az esetleges „fenyegetés" mibenlététől. IRODALOM Honko, L., 1962: Geisterglaube in lngermanland. Helsinki, FFC 185. 1968: Genre Analysis in Folkloristics and Comparative Religion. Temenos 3, 48 — 66. Hoppá Mihály — Törő László, 1975: Népi gyógyítás Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények, Supplementum 7 — 8, 13 — 176. Hovorka, O. — Kronfeld, U., 1909: Vergleichende Volksmedizin, I — II. Stuttgart. Ĥų kränz, Á., 1968: "Miscellaneous Beliefs". Some Points of View Concerning the Informal Religious Sayings. Temenos 3, 67 — 82. Pentikáinen, J., 1968: Grenzprobleme zwischen Memorat und Sage. Temenos 3, 136—167.
