Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Pócs Éva: A népi gyógyászat és néphit kutatásának határterületei

Pócs É.: A népi gyógyászat és a néphit kutatásának határterületei 71 3. A BETEGSÉGEK OKA Más megközelítést igényel a betegségek okának kérdése, mint a betegség okozása. Mig utóbbi a mágikus tevékenység egy sajátos szektora — ha (ma már) szórványos és a szájhagyománytól nehezen kikövetkeztethető is — a betegségek oka teljesen a hit és szájhagyomány síkján vizsgálandó, akár teljesen racionális okot, akár mágikus tevékenységet („rontást") tételeznek fel betegségokozóként, akár a hit síkján mozog a feltételezés is (pl. „Isten büntetése", be nem tartott szabály stb.). Mindenképpen a tünetek észlelése esetén aktualizálódik, és befolyással lehet — mint láttuk a gyógyítás kapcsán — a gyógymód mibenlétére. Nem beszélve a mindennapi, „racionális" ill. a gyakran ismert valódi ill. orvosilag helyesen értelmezett tünetekről, a hiedelem-okok (bizonyos általánosan elterjedt nézeteken kívül, amelyek általában egyszerű közlésekben fogalmazódnak meg), sokféle szöveges formából kikövetkeztethetők. Ezek esetében fontos a hit-érték ill. szöveg-érték figyelembevétele. A hiedelem-okok egy része önkéntelen, szándéktalan rontó tevékenységre vonatkozik. Ezek közül legelterjedtebb a már említett szemverés. Mivel e téren eleven hitről és ma is élő gyakorlatról van szó, a memoratokban elmondott élményekben a „rontó" tevékenység, a tünetek észlelése és az ezt követő gyógyítás pontos korrelációban vannak; a szájhagyomány nem a mindennapi gyakorlattól elidegenített szinten tükrözi a hitet és cselekményeket. A szemverés képességét nem érzik „természetfeletti" képességnek, nem hiedelemalakokhoz, hanem sajátmagukhoz kapcsolják. A „szemverés" észlelésekor általában számbaveszik, hogy ki nem tartott be bizonyos elővigyázatossági rendszabályokat, amivel akaratlanul is ártott, és az ezt követő hagyományos gyógyító tevékenységbe (pl. fürdő, füstölés) gyakran bekapcsolják a gyanúsítottat — pl. kérnek a füstöléshez hajából. Ugyanez a helyzet, ha szenesvízkészítéssel ill. vízvetéssel tudakolják meg a rontó személyét. A hiedelemmondákban megjelenő, önmaguktól elidegenített rontó tevékenységgel más a helyzet: a hit, cselekmény és szájhagyomány nincs ilyen pontos korrelációban. A boszorkánynak tulajdonított tehénrontás gyanújának felmerülését csak a szövegek szerint követi a boszorkány bántalmazása, ill. kényszerítése a baj helyrehozására — a tényleges gyakorlatban csak az a valószínű, hogy a ħiedelem-jellegű tünet-értelmezést nagyobb valószínűséggel követi hiedelem jellegű gyógymód, mint „racionális" tevékenység, ill. „tapasztalati" gyógymódok alkalmazása. A túlnyomóan szövegértékekkel bíró szövegek tartalmazta „betegségelképzelések"-nek — mint erről már beszéltünk a ráolvasás ill. szitkozódás kapcsán — általában nincs köze a helyi néphithez, így ezek természetszerűleg nem aktualizálódnak tünetek észlelésekor: Ha egy ráolvasás a betegséget tagról tagra küldi ki a betegből (pl. „Betegség a karjából, betegség a lábából..."), ebből csak arra következtethetünk, hogy valahol, valamikor e szöveg keletkezése azon az elképzelésen alapult, hogy a betegség valamiféle démonikus élőlény, „aki" bemegy a testébe és e szöveggel távozásra lehet felszólítani. A tünetek észlelésekor e hit nem tételezhető fel akkor sem, ha egy bizonyos betegséget következetesen ezzel a — bizonyos célra hagyományosan alkalmazott — szöveggel gyógyítanak. 4. BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A betegségek megelőzése (és az „egészségvarázslás") szinte kivétel nélkül alkalomhoz kapcsolódó cselekményekben nyilvánul meg. Ahogy a gyógyítást mindig konkrét baj