Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Rúcz Gábor: A népgyógyászati adatok értékelése

Rácz G.: A népgyógyászati adatok értékelése 57 vizsgálunk meg. A helyzetet tovább nehezíti, hogy nemcsak egyetlen hatásra vagyunk kíváncsiak, hanem lehetőleg minél többre. Ezzel szemben népgyógyászati adatból kiindulva és ismerve mindazt, amiről fennebb tettünk említést, nagy a valószínűsége annak, hogy nem ezer fajból egynél észlelünk kedvező hatást, hanem száz közül egynél. Ezért hívtuk fel a figyelmet az ősrégi, régi szerekre; a néhány éve vagy csupán az utóbbi évtizedekben feltűnt látványos „csodaszerek" esetében hiányzik az időtényező, mely rengeteg ismételt, nemzedékeken keresztüli megfigyelést tett volna lehetővé. Ebben a kísérleti szakaszban sok elvi nehézség merül fel (a technikaiakra nem térünk ki). Vannak olyan kórfolyamatok, melyeket a tünetek alapján viszonylag biztosan fel lehet ismerni. Nem véletlenül ismerünk oly sok népgyógyászati szert, melyet a sárgaságban is megnyilvánuló májbetegségekben, a fájdalmas görccsel járó vesekőbetegségben, a szemmel látható kórokozó által előidézett bélférgességben stb. használnak. De amikor a magas vérnyomás csökkentésére szánt empíriás szereket szerettük volna felülvizsgálni, nehezebb helyzetbe kerültünk, mert magát a kórfolyamatot is lényegesen későbben ismerték fel, mint az előbbieket (a vérnyomást kb. 100 éve mérik, mifelénk a fogalom és a mérési módszer csak félévszázaddal ezelőtt terjedt el), a tünetek is árnyaltabbak. Ha a népgyógyászatban fejfájás kezelésére használnak valamilyen szert, lehet ugyan magas vérnyomásról szó, de sok egyéb kórfolyamat tünetéről is. A kísérleti állatnak pedig nem fáj a feje, nem szédül, mint sok magas vérnyomásos beteg, vagy legalábbis mi erről jelenleg még nem tudunk, nincs lehetőségünk megállapítani, mérni. A laboratóriumi körülmények között igazolható hatás sem jelenti mindig azt, hogy a népgyógyászati szert ésszerű embernél használni. A Nyárád mentén, de másfele is, az Agrimonia eupatoria nevű növényt „tüdőfű"-nek ismerik, holott a növénytani szakmunkákban párlófűnek nevezik (a tüdőfű a könyvek szerint a Pulmonaria officinalis). Kíváncsiak voltunk esetleges hatására a tüdőbaj (tüdőtuberkulózis) kórokozójára, a Koch-bacilusra. Péter Mária és Péter Mihály vizsgálatai kifejezett tuberkulosztatikus hatásra utalnak,

2

4 jelenleg mégsem merül fel a tüdővész kezelése párlófűvel. Meggyőzően igazolható a hasmenéssel járó emésztőrendszeri fertőzések kórokozóira gyakorolt hatás. Kisgyörgy Zoltán és Adám Lajos még két évtizeddel ezelőtt számolt be arról,

2

5 hogy a nálunk erre a célra többfele és gyakran használt lósóska vagy „lósósdi" (Rumex fajok) terméseinek kivonata valóban gátolja a kórokozó baktériumok fejlődését, a legerősebben a vérhas előidézőket, legkevésbé a természetes bélflóra közönséges mikroorganizmusait. Hasonló a helyzet a Maros és Szeben megyében használt kígyószisz (Echium vulgäre) esetében is.

2

6 Majorság eledelébe szoktak csalánt keverni, azt tartják róla, hogy gátolja a baromfikolera terjedését. Fűzi József és munkatársai még 1958-ban bizonyították,

2

7 hogy a csalán kivonata csakugyan gátolja e fertőző betegség kórokozóinak fejlődését. 2

4Péter-Horváth Mária — Rácz Gábor—Péter Mihály: A Herba Agrimoniae bakteriosztatikus hatás különböző Mycobacterium törzsekre. Orvosi Szemle, 10, 1964, 2, 180—183. 2

5 Kisgyörgy Zoltán— Adám Lajos: Hazai sóskafajok (Rumex sp.) terméskivonatainak hatása hasmenést okozó baktériumtörzsekre. Orvosi Szemle, 3, 1957, 2. 46-49. 2

6 Péter Mária— Rácz Gábor—Péter Mihály: L'Action antibiotique de certaines especes d'Eichium. Plan es médicinales et Phytothérapie, 2, 1968, 1, 45 — 49. 2

7 Fűzi József— Péter Mihály — Kisgyörgy Zoltán: Adatok a csalán (Urtica dioica) antibiotikus hatásának ismeretéhez. Orvosi Szemle, 4, 1958, 6, 492 — 497.