Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Rúcz Gábor: A népgyógyászati adatok értékelése

Rácz G.: A népgyógyászati adatok értékelése 55 szabásban

2

0, akkor a kérdéses szert népgyógyászatinak tekinthetjük legalábbis olyan értelemben, hogy az adott időszakban a hivatalos gyógyászatban nem használták. Az adott népgyógyászati felhasználás kritikai értékelése során, minden nehézség ellenére, arra kell törekedjünk, hogy tisztázzuk esetleges őshonos jellegét. Elvileg minden olyan növényfaj esetében, mely nálunk évezredek, évszázadok óta vadon előfordul, fennáll a lehetősége annak, hogy az empíria útján került a népi növényismeret tárába. Ez a helyzet a fekete ribiszke (Ribes nigrum) levelénél: a faj őshonos nálunk, hellyel-közzel vadon még előfordul; sajnos nem tudtuk visszavezetni a magas vérnyomás csökkenés céljából történő alkalmazás eredetét (az okra még visszatérünk), ami annál is érdekesebb lenne, mivel valóban kitűnő vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik.

2

1 Ennek az elméleti, kritikai értékelésnek fontos célkitűzése tehát — főleg ha kísérletes vizsgálatok alapját képezi — az egyes népgyógyászati adatok eredeti jellegének megállapítása. A legértékesebbek kétségen kívül azok az adatok, melyek nem ismertek az egész ország területéről, nem találhatók meg más népek hagyományos gyógymódjai között. Az adott közösségre jellemző népgyógyászati adatok esetleges eredeti jellegének megállapítására összehasonlító néprajzi vizsgálatokra van szükség. Sajnos nem rendelkezünk össz-európai gazdagabb összehasonlító anyaggal és ez a hiány alig pótolható, mert sokfele már évtizedek óta nem létezik népgyógyászat. A Hovorka és Kronfeld által írt mű

2

2 jobbára az ismertebb adatok tára. Viszonylag nagyobbak az összehasonlítási lehetőségek a közismerten gazdag, ázsiai hagyományos gyógyászatot illetően. A lényegesen eltérő növénytakaró viszont csak kevés fajnál teszi lehetővé az egybevetést. Népgyógyászatunk adatait csak akkor értékelhetjük gyógyászati (terápiás) szempontból, ha minden egyes fajnál utánanézünk, szerepel-e a régi szerzőknél, így az ókoriak közül elsősorban Dioszkoridésznél, Plinius-nál, akiktől közvetlenül vagy közvetve bekerültek a népgyógyászatba, és ha igen, milyen javallattal. Következnek a reneszánszkori füvészkönyvek, Fuchs (1543), Bock (1551), Matthioli (1590), majd első nyomtatott hazai füvészkönyvünk, Melius Juhász Péter herbáriuma (Kolozsvár, 1578) és az ezt követők. Ilyen, másfele nem használt növény a Maros megye egyes helyein „vadgörögdinnye" néven ismert varjúmák (Hibiscus trionum), melynek vízhajtó hatását kísérletesen igazoltuk.

2

3 (Különben elsőízben nálunk vezették be a hivatalos gyógyászatba a „Ceai diuretic 3" — 3-as számú vizelethajtó tea alkotórészeként). Az elméleti értékelés során azt kell még eldönteni, hogy a szűkebb vagy szélesebb körben használt növény kérdéses hatását felülvizsgálták-e kísérletesen, használják-e ma valahol a világon gyógyszeripari nyersanyagként, másszóval: mennyire ismert a növény hatása, hatóanyagai. A régi füvészkönyvekben nem szereplő, napjainkig kísérletesen nem vizsgált növények képezik a tudományos kutatás következő fokozatának legértékesebb kiindulópontját. Fontos a népgyógyászat „átmentő" jellege is; 2C

J Spielmann József— Rácz Gábor — Szőkefalvi-Nagy Zoltán — Maior, Ovidiu — Lázár-Szini Karola: Erdélyi gyógyszerárszabás-tervezet 1753-ból. Gyógyszerészet 18,1974,11,422—426. 2

1 Rácz-Kotilla Erzsébet — Rácz Gábor: Salidiuretische und hypotensive Wirkung der Auszüge von Ribes Blättern. Planta Mediça. 32, 1977, 2, 110-114. 2

2 Hovorka, V. B. — Kronfeld, A.: Vergleichende Volksmedizin. Streche-Schröder Verl. Stuttgart, 1909. Tom. I—II. 2

3 Rácz Gábor— RáczKot illa Erzsébet: Studiu farmacognostic al pärtilor aeriene de zämositia (Hibiscus trionum) Farmacia (Bukarest), 13, 1965, 2, 81 —86.