Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Spielmann József: Történelmi reflexiók a népi orvoslás és az orvostudomány viszonyáról
44 Comm. Hist. Art is Med. Suppl. 11-12 (1979) Grÿñaeųs Tamás, a magyar népgyógyászat jeles kutatója figyelmeztet arra, hogy a dorozsmai gyógyító asszonyok (Szeged környékén), mintegy 20 olyan gyógynövénynyel élnek, amelyet azonos vagy hasonló megbetegedésekben egyaránt ajánl Melius Juhász Herbariuma, Lenesés György Ars Medicaja (XVI. század utolsó negyede) és Pápai Páriz Ferenc Pax corporisa. A három hazai orvos-botanikai és orvosi mű gyógynövény javallatainak feltűnő egyezését egymással és a dorozsmai asszonyok mai gyakorlatával, Grÿñaeųs arra vezeti vissza, hogy e szerek a magyar népi gyógyászatból kerülhettek tudós könyveinkbe. Ez a magyarázat tetszetős, de az igazság minden bizonnyal, sokkal összetettebb. Kétségtelen, hogy Pápai Páriz műve megírásakor a népi gyakorlatból merített. Közvetett bizonyítékaink vannak arra, hogy Lencsés az Ars Mediça szerzője, kora népgyógyászati ismereteiből is sok mindent átvett. Melius Juhász Péterrel kapcsolatosan azonban semminemű hasonló bizonyítékunk nincs. A magunk részéről sokkal valószínűbbnek tartjuk a fordított magyarázatot, vagyis hogy a magyar népgyógyászat — s vele együtt a dorozsmai asszonyok — a tudós gyógyászatból leszivárgó ismereteket használnak mai gyakorlatukban. Ami a Melius Juhász, Lencsés György és Pápai Páriz művében szereplő gyógynövények hasonló terápiás felhasználását illeti, aki valamelyest is foglalkozott a XVI —XVII. század európai orvostudományával, ebben semmi meglepőt nem talál. A gyógyeljárások ez idő tájt rendkívül hasonlóak, a szerzők egymás tapasztalatát gátlástalanul kölcsönzik, s a kor orvosi etikájával ez teljesen összeegyeztethető, abban senki kivetni valót nem talál. Annak a tételnek a bizonyítására, hogy a dorozsmai gyógyító asszonyok gyakorlata a tudós orvoslásból leszivárgó ismeret, s nem az ősi forrásból származó, melyből Melius Juhász, Lencsés és Pápai Páriz egyaránt merített, néhány érvet sorakoztatunk fel. A Herbarium botanikai és nyelvészeti anyagának tanulmányozói (Gombócz Endre, Halmai János, Szabó Attila) megállapították, hogy Melius Juhász műve több mint 1500 receptet és 1236 növényelnevezést tartalmaz. Ezek közül jónéhány maga Melius Juhász szóalkotása. A XVI. században már létezik egy meglehetősen gazdag, magyar nyelvű botanikai terminológia. Melius Juhász felhasználta Clusius-Bey the magyarországi flórafelmérését, Murmelius, Szikszai Fabricius Szólajstromának gyógynövényelnevezéseit, s azokat saját munkásságával gazdagította: így a magyar flóra azonosításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ismerjük Melius Juhász Herbáriumának forrásait. Lonicerusbó\, Matthiolusból és antik forrásokból vette át gyógynövényei leírását és azok gyógyjavallatait. Arra viszont semmi adatunk nincs, hogy akár egyetlen gyógynövénynek általános terápiás javallatait a magyar népgyógyászatból merítette volna. (Ami természetesen nem zárja ki azt, hogy a Herbariumba szórványosan tudós forrásokból átvett javallatok mellett, egy-két hazai népi használatot is ne iktathatott volna be.) Sok gyógyeljárás után szerepel a megjegyzés: „próbált dolog". Hogyan értelmezendők e szavak? Megítélésünk szerint egyetlen módon: maga Melius Juhász vagy ismerősei bizonyosodtak meg a szer hasznairól ebben vagy abban a betegségben. Honnan akkor Melius Juhász és Lencsés gyógynövényeinek — Grÿñaeųs által kidomborított — egyezése? A közös európai tudós forrásokból! Gál Simó Julianna, a marosvásárhelyi gyógyszerészeti karon államvizsga dolgozatában (A gyomorbél megbetegedések terápiája a XVI. századi Ars Mediça című kéziratban, 1978.), megállapítja, hogy a Grÿñaeųs által jelzett növényekből mind Melius Juhász mind Lencsés, mind a dorozsmai asszonyok használják: a katángkó-
