Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

ADATTÁR - Lóránd Nándor: „Ha a szem valamilyen állapotban szenved"

326 Comm. Hist. Arti s Med. Suppl. 11 — 12 (1979) hasznos tanácsokat is, vegyesen. Ennek a füzetnek gyűjteményéből ismertetek szem­betegségekkel foglalkozó, önkényesen kiválasztott három előiratot eredeti helyes­írással. A füzet 3. oldalán az első ilyen feljegyzés így szól: „Henry Doctornak és Szem Orvosnak a szemeink Épségben való meg tartását és meg erősítését illető regulái. Bécsben Nes. Haykul Antal betűivel l8¡6-ik Eszt. az ára 30 karajtzár. Szem fájás ellen. Már a gyenge Szemųeknek a mosásban igen nagyon kell magokra vigyázñ¡. Mert vagyñak, a kiknek igen gyenge, és érzékeny bőrök lévén, még a lágyabb nemő folyó vizet sem szenvedhetik el, ha ezzel hidegen és sokáig mosdanának; annyival inkább nem a kemény kut vizet, úgy hogy ett¡il még inkább szem fájást kapnak. A honnan gyakorta meg esik, hogy sok el gyengült Szeműek leg jobb állapotban érzik Szemeiket akkor, ha éppen nem mosdanak, vagy legalább a Szemeiket a mosástól meg tartóztat­ják. — Már az efféle ártalma, akár a felettébb való gyengeségétül származik a bőrnek, akár a víz keménységétül és sós nemi¡ voltától, én az il yeneknek azt javaslom, hogy a Víz közé, mellyel mosdanak egynéhány csep Kolóniai szesze (: Kölner Wasser:) tsordittsanak, így a Víz nem fog Szemeiknek ártani, sőt erősíti azokat, főként ha a bel­jebb való regulát meg tartják. — Ennél még hathatósabb a következendő igen együgyű ezköz, mellÿet én a híres Adám Szemorvostul tanultam, s véle már felette sokaknak hasznára voltam. — Végy egy Itze rozs pálÿinkát, vejj- ebe egy lat rozmaring levelet, a mellÿet az ujjaiddal ketté szaggas; ezt napjában négyszer, ötször rázogasd fel, s harmadnap múlva töltsd le a pálÿinkát a rozmár Ingrid, s ted-el. — Es ve mikor le-fekszel egy fél pohár enyhes víz közé tölts egy kávés kanálnyi roz­maringos pálÿinkát és azzal mosd meg jól a Szemeidet, úgy hogy a Szem fedelei közé is mehessen bé valami kevés. Ez a mosás igazán erősíti a gyenge Szemeket. Voltak annyira elgyengült Szem¡¡ betegeim, a kiknek langyos, vagy fél meleg vízzel kellett ezen pálÿinkát öszve kevernem, még lassan hidegebbet vehe tek, s addig erősítet­tem a mosó vizet, még fele pálÿinka volt, fele Víz: innen osztán visza mentek arra, hogy mind kevesebb pálÿinkát vettek a Vízbe, végtére semmit sem. — E mellett Lábvízzel való szorgalmatos élés és a gyenge Szem balzsaamnak éjszakánként való fel rakása el nem maradhat." A füzetnek ugyanezen oldalán folytatólagosan a következő szemgyógyító előirat olvasható: ,Hogy ha az Embernek igen véres a Szeme. Vegyél egy verdungos 1 pohárba folyó, vagy forrásból Vizet és abban 3 szrr Fehér gál¡tz követ tegyél, mellÿ ha el olvad mártogasbe azon Vízbe egy vászonÿ vékony roñ­gyott, és azon Vizes roñgyott éj szakára kösd a Szemedre, három nap alatt akár hogyan legyen véres is a Szemed, eloszlik a vér és ki tisztul — próbá ųm est." Úgy vélem, mindkét előirat meghatározott esetekben valóban gyógyító hatású volt, hiszen az alkoholnak (kölni víz, pálinka) csíraölő, dezinficiens, sőt enyhén cserző hatása közismert. A fehér gálic kő, vagy római gálic pedig még ma is használt szer szemcseppekben, Zincum sulfuricum néven található a gyógyszertárakban. 1 Egy verdung = fél messzely, ami másfél deciliternél valamivel több 2 Egy szr. azaz szemer = 0.07 gramm

Next

/
Thumbnails
Contents