Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
ADATTÁR - Bugyi Balázs: Népi gyógyászat a reformkori orvostudori értekezésekben, különös tekintettel Trencsén megyére
320 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 11 — 12 (1979) állásakor és a bőr idült kóros állapotában eredményesen alkalmazta. A forró kénes vízben való fürdőzés nem teljesen veszélytelen, ezért Marschall útikalauzában megkívánja, hogy a beteget csak kellő indoklás esetében kezeljék a fürdőben, és a fürdőzés csak az orvos javallatára és felügyelete mellett történjen. Marsçĥa iról annyit tudunk csupán, hogy a Nyitra megyei Verbóból származott. Bugát és Flór Magyarországi orvosrend névsorában, 1840-ben mint Pest város tb. főorvosa szerepel, ami a legtávolabbról sem azt jelenti, hogy ő valóban Pesten folytatott volna orvosi gyakorlatot. 7. 1842 augusztusában jelent meg Tognio Lajos professzor szorgalmazására Süsz Dávid Trencsén megyei orvostudornak értekezése Trencséitmegye ásványvizeiről címen, latin nyelven. 1848/49-ben a szabadságharcban honvéd főorvosként vett részt, majd Szolnokon telepszik le, és 1899-ben 82 éves korában ott is hal meg. Nekrológja a Vasárnapi Újság 1899. 20. számában jelent meg. Süsz Dávid értekezését Vietorisz László császári és királyi kamarásnak, jótevőjének ajánlja. Az értekezés bevezetőjében — proemium — megköszöni Tognio Lajos professzornak munkája elvégzésekor nyújtott segítségét — hasonló köszönettel az orvostudori értekezésekben alig találkozni. Az értekezés mottójaként Mednyánszkv Alajos r Malerische Reise auf dem Waagßusse in Ungarn című 1826-ban megjelent könyvének egyik mondatát idézi, hasonlóan Maschall M. F. dissertatiójához: „Az anyatermészet bőségesen megáldotta a földet forrásokkal, amelyekből egészség és élet ered, hogy Pandora szelencéjének megnyitásakor kiszabaduló számos kórok az elűzött Prometheus büszke gyermekeit ne károsíthassák". Ezt követően meghatározza az ásványvizek fogalmát és ismerteti vegyi anyagaik, hőfokuk stb. szerinti beosztását. Trencsén megye ásványvizeit elsőként Adatni Pál dolgozta fel a bécsi tudományegyetemen megvédett latin nyelvű dissertatiójában, amely a trencsénteplici gyógyforrások első gyógyvíz analízisét is tartalmazza. A teplici kénszulfátos hőforrás gyógyhatásáról Kolozsvári Jordán Tamás 1580-ban morva nyelven tudósít elsőként: „Szláv parasztok fürödtek ott és az iszapban gyógyulást találtak". A teplici gyógyvíz kénszulfátot, mészkarbonátot tartalmaz magnézium szulfáttal, kevés alumíniummal, vassal és mangánnal együtt. A víz hőmérséklete Adami, majd Tognio szerint 50°R. körül van. A teplici gyógyvizet bőrbajok, rossz bélfelszívódás esetén, inveterált syphilisnél, higanymérgezést követően, a nem gyulladás következtében létrejövő bénuláskor és lassan gyógyuló fekélyek fennállásakor használták. Az alkalmazás köre elsősorban népi tapasztalatokon nyugszik. Süsz Dávid munkájában leírja, hogy a Trencsén megyében előforduló gyógyvizek hőforrások: aqua thermalis Teplicziensis, Rajeczensis [12], Zaluzsiensis, aqua tepida Ksinensis, Belusiensis et Zaj-Ugrocziensis. A rajeci gyógyvizek analízisét elsőként Kelen Amadé a bécsi tudományegyetemen írott orvostudori értekezésében 1793-ban adta meg. A víz gyógyhatása már a 16. században ismert volt a helyi lakosság körében. Bräumer grófnő birtokához tartozott a belussai gyógyforrás területe. Egy évszázaddal ezelőtt jó haszonnal alkalmazták betegségek gyógyítására. Süsz Dávid értekezésében a gyógyvízről csak név szerint emlékezik meg 1842-ben, míg Cselkó Ignácz három évvel előbb megjelent értekezésében élesen kifogásolja, hogy a belussai hőforrások vizét a birtokos nem engedi gyógyításra használni, hanem csak kendert áztat benne.
