Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Gémes Balázs: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon

Gémes B.: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon 29 11. Diagnosis az adatgyűjtő szerint: 12. Gyűjtő neve: 13. Megjegyzés: Megjegyzem, hogy elmúlt évi gyűjtéseinkben ez a formula szabványként szerepelt, tehát nem szükségszerűen sokszorosított adatlapra jegyeztük az adatokat. Géppel való tisztázás esetében pedig csak a sorszámokat jelöljük. (Az 1. mindenesetben a betegségnek az adatközlő által ismert nevét, az 5. az alkalmazott terápiát jelenti stb.) A 2 — 4. pontokra nem minden esetben kapunk választ. Ez természetes is, de törekednünk kell, hogy ezeket a pontokat is következetesen végigkérdezzük. Jó válasz csak olyanoktól várható, akik maguk is gyakorolták a különböző eljárásokat, többnyire specialistáktól. Az anyaggyűjtés stádiumában teljesen lényegtelen, hogy a betegséget hogyan diagnosztizálták. A pontosan regisztrált irracionális magyarázat épp oly értékes, mint a racionális. A terápiára vonatkozó adatfelvétel annyiban különbözik az eddigiekben szokásostól, amennyiben a kérdésfeltevésben ezt az alapszabályt követjük: addig kell kérdezni, míg az elmondott eljárás reprodukálhatóvá nem válik. Tehát nem elégedhetünk meg annyival, hogy: „ha nem alszik a pólyás... boszorkányfüvet (bogáñcsot) főzni teának". Ennek alapján nyilvánvaló, hogy nem lehet reprodukálni az eljárást. Pontosan tudnunk kell, hogy a víz — ha abban főzik — milyen (pl. sótalan); az elkészítéssel (főzéssel, forrázással) kapcsolatban van-e valami előírás, megkötés (pl. napkelte előtt). Növények esetében magát a növényt, botanikus bevonásával, mintavétellel, pontosan meg kell határozni; rögzíteni a gyűjtési körülményeket (évszak, napszak), mely részét gyűjtik, hol és hogyan tárolják, mennyire általános az adott közösségen belül stb. Külön figyelmet kell fordítani egy-egy szer összeállításánál az adagolás mértékére. Grammot, dekagrammot, kilogrammot csak abban a rendkívül ritka esetben fogadhatunk el megjelölésként, ha az illető rendelkezik ilyen mérőeszközzel, ami szinte teljesen kizárt, s azt használja is. Az általánosan alkalmazott mértékegységeket kell figyelembe vennünk, pl. késhegy, kávés- vagy evőkanál (csapott, púpozott), csipet, fél- vagy összmarék, gyűszű, pohár stb. (sok helyen külön erre a célra tartanak ilyen mérőedényeket). Nagyon fontos rákérdezni, hogy egy-egy szer esetében csak a felsorolt komponenseket alkalmazták-e. Ha pedig az iránt érdeklődünk, tudakozódunk, hogy mindig ebben az összetételben alkalmazták-e, sok esetben kapunk olyan választ, hogy nem, mert ehhez vagy ahhoz a szerhez nem jutottak hozzá, amelyben a változás ténye is benne van. De még ebben az esetben sem elégedhetünk meg a válasszal, mert nem áll mindig — specialistákat kivéve — a szóbanforgó szer rendelkezésre. „Még mivel gyógyították, orvosolták a szóbanforgó betegséget?" kérdésünkre újabb és újabb szereket sorolnak fel. A 6. kérdés a különféle racionális és irracionális profilaktikus eljárások rögzítésére szolgál. A 7. kérdés a szóbanforgó szer vagy eljárás alkalmazásának helyére vonatkozik. Ez ugyanis nem esik egybe szükségszerűen a gyűjtés helyével. Erre a legszebb példát 1973-as ozorai gyűjtésünk szolgáltatta. Egy nagyon jó adatközlőről ily módon derült ki, hogy adatainak többsége nem üzorára vonatkozik, hanem a Jászságban alkalmazták, ahonnan az 1920-as években elkerült az asszony Ozorára, s itt az elmondott gyógyítási eljárásoknak csak egy kicsiny töredéke került felhasználásra. Rendkívül fontos tehát, hogy az adatokat térben lokalizáljuk, de ugyanilyen fontos az, hogy használatukat időben is pontosan meghatározzuk. Ily módon mindig azt tüntetjük fel, hogy az adott eljárást mikor alkalmazták utoljára. Az időpont meghatározásánál azonban arra kell nagyon figyelni, hogy az esetek többségében erre választ nem kapunk. Legfeljebb abban az esetben lehet többé-kevésbé konkrét időhöz kötni, ha az kapcsolódik valamilyen családi vagy az egyén életében fontos eseményhez (esküvő, keresztelő, katonaság, iskolás kor stb.). Bizonyos visszaszámítással lehet így az időpontot meghatározni. Más esetekben nagy történeti eseményhez lehet kötni. Ilyenek pl. az első és második világháború, a tsz-szervezés (alatt, előtt, után), ÿmódon legalább évtizedre meghatározhatók az adatok.