Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Gémes Balázs: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon
Gémes B.: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon 23 Az nyilvánvaló, hogy a népi orvoslás rendkívül erősen kötődik a különféle (nem tételes és tételes) vallásokhoz. Ennek történeti okai vannak. Ebből azonban nem következik, hogy a népi orvoslás a hit vagy a vallásos képzetek része lenne, ugyanis a marxista folklórelmélet szerint néphit a kezdeti tudományos megismerés egyik sajátos válfaja", 3 8 Az eddig összegyűlt nagymennyiségű adatanyag rendkívül nehezen kezelhető. Az előbb említett gyűjtési szemlélet következtében nem lehet megállapítani egy-egy betegség esetében, hogy tulajdonképpen miről is van szó, hisz a tünetek rögzítése a legtöbb esetben elmaradt. Alig fordítottak figyelmet a népi diagnosztikára, pedig annak pontos rögzítése legalább olyan fontos, mint az alkalmazott terápia regisztrálása. De hasonló a helyzet az alkalmazott terápiával is. Annak ellenére, hogy erről a területről rendelkezünk a legtöbb adatanyaggal (hisz az anyagközlések zöme olyan, hogy a betegség megnevezése után következik az alkalmazott terápia leírása), a rendelkezésre álló adatok zöme képlékeny, megfoghatatlan, mert elenyésző kivételtől eltekintve nem határozták meg pontosan az alkalmazott szereket. Ennek hiányában pedig a rendelkezésre álló adatok zöme alig használható. Köztudott, hogy a népi orvosláson belül milyen nagy jelentősége van a phitoterápiának. Az alkalmazott növényeket mégsem határozták meg, 3 8^ a pedig ennek hiányában a rendelkezésre álló anyag kétes értékű. Közismert ugyanis, hogy a Kárpát-medencében egy-egy növényi név több növényt jelölhet, és egy-egy növénynek akát két tucat elnevezése is ismeretes. Hasonlóan nagy problémát jelent, hogy a gyűjtött anyag térben és időben nincs kellőképp meghatározva. Az anyagközlésekből nem derül ki, hogy az illető eljárást mikor alkalmazták, csupán annyi, hogy ilyen és ilyen eljárásról tudnak. Pedig az adatok ebből a szempontból eleve két csoportra oszthatók: a. Amelyről nemcsak tudnak, hanem gyakorolják, vagy az emlékezettel elérhető időn belül meghatározható, hogy mikor gyakorolták. b. Melyeknek emlékét megtaláljuk, de pontosan nem lehet már regisztrálni, hogy mikor alkalmazták. A dobbal való gyógyítás emlékét pl. kimutatta a kutatás, ebből azonban nem következik az, hogy napjainkban is általánosan gyakorolják. A Szent György nap előtt fogott kígyó zsírjának az orvoslásban való alkalmazására több helyen emlékeznek, de egyetlen olyan adatot sem sikerült gyűjtenünk, hogy valaki alkalmazta volna. Csupán egy olyan adatközlőt ismerünk, aki a Szent György nap előtt fogott kígyót felkötötte a fára és alá edényt téve várta, hogy kicsöpögjön a zsírja. Ez természetesen nem következett be. Ebből az adatközlő csupán arra gondolt, hogy nem jó féle kígyót fogott. Az eljárásba (hagyományba) vetett hite nem rendült meg. 3< J Az 1960-as évek elején Diószegi Vilmos jegyzéket bocsátott ki a népi orvoslás 3 8 Voigt Vilmos, 1965. 496. 38/a Kivétel ezek közül Vajkai Aurél, 1939/b. — Oláh Andor következetesen törekedett erre (lásd óriási kéziratanyagát, de publikált munkáiban is pl. Oláh Andor, 1963 — 64.) Nagv Rózsa, 1940. Napjainkban örvendetesen előtérbe került a probléma megoldására való törekvés az etnobotanikai kutatások fellendülésével, lásd: Pintér István — Szabó István — Kóczián Géza — Gál Miklós — Szabó László, 1974.; Kóczián Géza—Pintér István — Szabó László, 1975.; Kóczián Géza — Pintér István — Gál Miklós — Szabó István — Szabó László, 1976.; Kóczián Géza — Szabó István - Szabó László, 1977/a.; 1977/b.; Kóczián Géza — Szabó László, 1978.; Szabó László, 1978. 3 9 Alsónyék (Tolna megye) — Saját gyűjtés
