Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Oláh Andor: „Eddig dolgom után, ezután hitem után élek" — A magyar népi gerontológia tanulságai
Oláh A.: „Eddig dolgom után, ezután hitem után élek'\ .. 201 ból „kitudottság") crzés létrejöttében, habár a vád szenvedélyesen túlzó. Mi most azonban az öregek negatív lelkiállapotának összetevőit vizsgáljuk, azt, hogy ők mithogyan látnak, éreznek, miért-hogyan szenvednek?! „Kérném tiszteletel az égéség ügyi miniszter urat hogy sziveskegyék az ügyemet kivizsgálni és a hely szinen iletve nálam mert ez idájig még hiába fordultam akárhova segítséget még sehónan sem kaptam iletve kenyeret márcsak az életemet kel hogy el vegyék már mindent elvettek és semi ami anyit sem adnak a háztájit is el veték teljes egészében hogy egyáltalán sem meg élhetőségi lehetőségem nincsen mert igazolás volt hogy keresőképtelen és ez nem volt jó az iteni téesz vezetöjeinek hogy menyek dolgozni azt pedik még a maji napig sem csinálhatom tehát hogy megtesék érteni nekem van anyi a téeszben hogy esztékámat bírja vagy kifutja ha kilenchold földem terem a téeszñek vagyis elveték és eből nem jár nekem se mi még csak gyógykezelés sem én megdolgoztam azért hogy öreg és beteg napjainkra legyen miből élni mi gondoskodtunk aról és most mán dögöljünk meg éhen hogy megbetegedtem nekem nem jár az élet mert még ez idájig híjába fordultam az országban akárhova kenyeret nem adtak csak papirt ezt pedig egye meg az aki ijen igazságot ad ezt nem lehet elviselni és kibírni ötven nyolc éves koromra ez jutót a sok fáradozásomért..." Mégis elsődlegesen, alapjában az egyént magát kell hibáztatnunk a negatív lelkiállapotért, azért hogy állandó pátyolgatást igénylő nyűgös, kiállhatatlan gyerekké válik, egyre fokozódó énközpontüságba merül és ezen az énközpontúságon belül is saját teste (a test működése, az életfolyamatok, vagy a test működésének zavara, a betegség-megnyilvánulások, tünetek) az, ami kizárólagos érdeklődésének, törődésének tárgya! Az ilyen öregre a szellemi élettől elfordulás, a vegetatív létezésbe süllyedés jellemző: „Most úgy vagyok, hogy az az enyém, amit megeszek" — mondja egy 72 éves öreg. Közönyös vegetálás: „Sose gyötröm magam azon, hogy jajcsak meggyógyulnék, vagy csak meghalnék! Felkelek reggel, este lefekszek, ez az orvosságom, ezt találom a legjobb gyógyszernek: nem törődni semmivel. Lefekszek, felkelek, ha van mit: eszek." Míg az életfordulat után az érzékiség elveszti uralmát, a sexualitás elveszti jelentőségét, addig életfordulat híján középpontban marad és például az impotencia közönyt, reménytelenséget, depressziót fokozó vagy kiváltó tényezővé válik. 1 7 „Nem tud pi ÿkézni". „A mejjünk kívánja, de tehetség nincs. Ketten [a feleségével együtt] alig bírjuk betéregetni. Kicsi az ól, nagy az akol, elromlott a disznó lába, hason csúsz be az ólába." „A hegye meg a töve jó, de a dereka nem jó semmire, mer az megfordul* hogy mennyi van még kinn ?" Ha megmarad a potencia, az öregkori hiperszexualitás nem valami épületes látvány és „tanítás" az utókornak az élet céljáról és értelméről. Haldoklott az öreg paraszt, a fiai sürgölődtek körülötte, mindegyik azért, hogy rá hagyjon többet. Kérdezték, van-e valami kívánsága. Erre az öreg: „Kucorogtassátok rám édesanyátok!" Mindez a szellemiségtől elfordulásból, reménytelenségből, közönyből indul ki, egyre földhözragadtabb belemerülést jelent az érzékiségbe-testiességbe, önzésbe. Ebben az állapotban egyre rosszabbul érzik magukat, hiányérzetük van, tehát egyre 1 7 Nemcsak a török, a magyar parasztra is érvényes az, amit Freud olyan kifejezően ír le: „A törökök különleges, kivételes értéket tulajdonítanak a sexuális örömöknek. Midőn sexuális zavaruk támad kétségbeesés fogja el őket és ez sajátos ellentéte halállal szembeni közömbösségüknek. Egy napon ezt mondta egy beteg egyik kollégámnak: »Jól tudod, uram, hogy amikor az már nem megy, az életnek nincs semmi értéke.«" Sigmund Freud: Psychopathologie de la vie quotidienne. Payot, 1976. 7.
