Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Oláh Andor: „Eddig dolgom után, ezután hitem után élek" — A magyar népi gerontológia tanulságai
202 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 11 — 12 (1979) nagyobb szükség van narkózisra: evésre-ivásra, birtoklásra stb. Az elfojthatatlan, elbódithatatlan hiányérzet, a szellemiség elfojtása, a főképp tudattalan, de állandó múlandóság-tudat miatt szorongás jelentkezik és kísérő árny marad. Ennek jellegzetes megnyilvánulása az öregkori stenocardia, a szív koszorús ér görcse, meszesedése. „A szívemet úgy érzem, hogy markolják össze, mint akit úgy marékkal szorongatnak! Sokszor arra ébredek, hogy jaj, mintha úgy marékkal szorongatnák a szívemet." — „Mintha marokra fogná valami." „Rájön olyan fájás [a szívére], mint akibe belemarkolnak. El van nyííve a motor, asztáłl az a baj/" — „Olyan szorongásokat érzek a szívemen." — „Mintha egy tégla alatt volna a szívem. Mintha kű nyomná sokszor a szívem is, úgy érzem.'''' Másrészt testi tünetek nélkül a félelemérzéstől, a félelmi neurózison át a súlyos elmebajig, pszichózisig terjedhet az öregkori szorongás skálája. Nemrég halt meg az ura: „Én filtern nagyon az öregem ül. Filtern, mert a halottul félek nagyon." (Saját halálától fél és a halottal szemben elkövetett vétkei gyötrik.) Szemfedődarabbal füstölte magát és a Miatyánkot mondogatta. „De nem fílek mostmár semmit nem fílek. Régi tapasztalt öregasszony vagyok, én tudom!" — A 70 éves békési öregasszony éjszaka „rossz mindent", „rosszakat" lát. „Zárt kapu, zárt ablak, hun tud bejönni, nem tudom! Még nem bántottak engem. Van nekik olyan idejük, félek tőlük, egyéb bajom nincs. Éccaka van ez. Mindig attul félek, hogy be ne setétedne. Most éjjel is jött egy szörnyűséges ember. Jött vóna így nekem és fogott vóna meg." Az annyira gyakori „lidércnyomás" is nem más, mint félelmi neurózissal szövődött stenocardia. Ez is leginkább az öregeket bántja. „A mejjemen ült valaki. Egy fekete alak ott ült rajtam." — „Éfél előtt mingyá úgy érzettem, hogy úgy nyom, hogy nem tudnék lélegzetet venni, csak úgy tapogattam, hogy hhhh még lélegzetet se tudnék venni. Úgy nyomott, de úgy nyomott, hogy borzasztó nyomott! Rajtam ült valaki." Ilyen az átkozott öregség, amiről annyi drámát, tragédiát, verset és regényt, novellát írtak, annyi művészi alkotást ihletett évezredek folyamán, és amiről nem kevésbé részvétet keltő művészettel szól a nép, a népi gerontológia is. Nem egyedül lehetséges fátuma ez az embernek. Az ellenpélda által vált teljesen világossá, hogy mértékletesség, természetesség és szellemiség: ez a hosszú élet, egészséges élet titka a bölcs öreg parasztemberek szerint, és ezt is képviselik, példázzák életükkel, „áldott" öregségükkel. Mivel mértékletesen, természetes-egyszerűen és bizalommal élnek, ezért halálukig adni tudnak embertársaiknak, többnyire mint gyógyítók, de bármilyen más szerepkörben: tanácsadók, segítők, bajoszlatók, példamutatók — látszólag bármennyire alacsony fokán állnak is az ún. „társadalmi ranglétrának". Nem zsörtölődve, átkozódva, siránkozva élnek más nyakán a sutban, hanem vezető szerepet játszva, „prímás"-ként. Hogyan is beszélt erről az öreg zsadányi pásztor? „Szép szavakkal, okos tanácsokkal olyan szépen lehet hajlítani a tudatlan embereket! A kontrás, a nagybőgős is el tudja húzni a nótát, megismerni mit játszik, de a prímás gyönyörűen eljátsza! Hátha még a két-három összestŲñől, ez aztán gyönyörűen hangzik! Necsak olyan emberek legyünk, ha már evilágra születtünk, hogy ahol baj nincs, ott is bajt csináljunk." A bölcs öregek, a szofokraták, a „tudósok" képesek megszüntetni a világban, az emberek között a diszharmóniát, „összestímolni" őket, harmóniát teremteni. Harmóniateremtő vezetők (mert önmagukban megtalálták és megteremtették már a harmóniát, az ataraxiát) nemcsak kis körükben, közösségükben, hanem társadalmi dimenzióban is akkor, ha értéküket felismeri ez a társadalom és megfelelő helyre kerülnek.
