Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Aumüller, Stephan: Az etnobotanika jelenlegi helyzete Burgenland területén
Aumiiller, S.: Az etnobotanika jelenlegi helyzete Burgenland területén 109 lemmel kísérte a falu kéményeit. Mihelyt a harmadik kémény füstölögni kezdett, ö is befűtött a hosszúszárú seprő segítségével: a füsttel együtt kiűzte a házból a boszorkányokat (füstös ház lehetett). Egy recept: A fecskefűnek (Chelidonium május L.) a gyökeréből 3 dekát egy liter valódi rizlingben egy hétig desztillálni kell. Szulok községben a növénynek „Geelbliadi" a neve. Nagyon hatásos epekő ellen, ha a beteg abból naponta éhgyomorral egy kupicát iszik. Ebben az esetben talán az analógia-varázslatnak van a legtöbb szerepe; sárga virág (Geelbliadi) = sárgaság. Visszatérek a burgenlandi adatgyűjtés megszervezéséhez. Minden eddigi sikertelenség ellenére most már egész Ausztriára szeretném a terepmunkát kibővíteni. Ez sem jutott véletlenül az eszembe, mert ismét Clusiustól kaptam a sugallatot, hogy a szervezést nagyobb távlatból kell megindítani. Ugyanis felmerült az a kérdés, vajon van-e olyan osztrák tartomány, ahol Clusiusnál idősebb etnobotanikai feljegyzések léteznek. Elő is került egy forrás 1548-ból, amelyben összesen egy tucat népi növénynév van feljegyezve. Páter Schmel z W.-nek „Ein Lobspruch auf die Stadt Wien" c. könyvecskéjében többek között versformában leírja a bécsi vásárok életét. A 12 növény között felemlíti az „Erdäpffel" szót is. Szégyenpír szökött az arcomba, mert előbb már kikürtöltem, hogy igenis Clusius ültette az első burgonyát 1588-ban Wien területén. De ismét Clusius volt az, aki segített a látszólagos ellentmondást megcáfolni. Ő nemcsak a német „Erdt apfel", hanem a magyar „diznorepa" nevet oly növényről jegyezte fel, amelynek semmi köze sincs a burgonyához, az Erdapfel-hez (Solanum tuberosum L.): Schmel z ugyanis a Cic ámén europaeum-ot (mostC. purpurascens Mill.) értette az „Erdäpffel" alatt. A ma már törvényes védelem alatt álló ciklámen négyszáz évvel ezelőtt még oly gyakori volt, hogy disznókat etettek a gumóival, ezért „disznórépa" (1. Csapody-Priszter 1966.) vagy „Saubrod" (Czvittinger 1711.) a népi neve. Az ilyen tapasztalatok is bizonyítják, hogy az etnobotanikai kutatás még egy-egy tartomány keretén belül sem kielégítő, tehát ki kell bővíteni nagyobb területre — konkrét esetben az összes osztrák tartományra. Ebből az elképzelésből kiindulva egy körlevélben megkértem az osztrák tartományok múzeumainak néprajzi osztályait, közöljék velem többek között, melyik évben jegyezték fel először az egyes tájakon a népi növényneveket. Kétszeres csodálkozásban volt részem: a) minden múzeum reagált, b) minden múzeumban hiányoznak még az erre vonatkozó adatok. Szóval e kérdéssel Ausztriában eddig még nem is foglalkoztak. Következett egy újabb lépésem: az Österreichische Museum für Volkskunde igazgatóságánál indítványt tettem, mely szerint egész Ausztria területén egy közösen kidolgozott terv után egyszerre meg kellene indítani az etnobotanikai terepmunkát. Erre a múzeum igazgatója, Dr. Klaus Beit , 1978. szept. 20-án a következőkben válaszolt: „Daß solche zukünftige Bestrebungen in einer gesamtösterreichischen Arbeitsgemeinschaft mit Sitz am Öst. Museum für Volkskunde in Wien ihre Zusammenfassung und Förderung erfahren könnten, erachten wir als durchaus möglich und würden wir auch freundlich begrüßen und fördern ." A levél végén még megjegyzi: „Ich würde es begrüßen, wenn es in diesem Zusammenhang einmal zu einer intensiven Zusammenarbeit mit dem Institut für Volkskunde der Universität kommen könnte ." Közben Burgenlandban is oly kecsegtető ígéreteket kaptunk, hogy Wien-ben már mint első kész munkaközösség lesz szerencsénk bemutatkozni. Képzett szakemberekből fog állni: lesz néprajzos, etnográfus, gyógyszerész, orvos, pedagógus és lesznek „gyalogos katonáink" is.
