Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)
Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)
42 Comm. H ist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) A növények, a növényi eredetű drogok használata a magyar népi gyógyászatban a felhasználás módját illetően többféle lehetett: 1. Igen sokat használnak belsőleg } tehát a növényt vagy valamelyik részét elfogyasztják. A magját, a virágját, a levelefrt, a gyökerét, vagy az egész növényt megeszik, illetőleg a kisajtolt levét megisszák. Legtöbbször ételbe, italba keverik. A természetes állapotban elfogyasztott növényekkel szemben sokkal inkább használják a növények főzetét. Vízben kifőzve, vagy borban, pálinkában áztatva isszák. A főzet, oldat több növényből is készülhet. 2. Külsőleg ismét többféleképpen alkalmazzák. A természetes állapotban lévő növényt ráteszik a sebre, kelésre, daganatra. Az útilapu levelét teszik a sebre, a nyers krumplit, a paradicsomot, hagymát kelésre, a farkasalma termését, levelét szintén sebre, vágásra tették. A fekete nadálytő (Symphytum officináié) gyökerét csonttöréskor kötik a megfelelő testrészre. 9 7 Gyakoribb azonban, hogy a növény főzetével vagy magával a kifőzött növénnyel gyógyítanak. A farkasalma kifőzött levével a sebet mosogatják, a fekete nadálytövet kiáztatva, tejben megfőzve rakják csonttörésre. Természetesen a növényeket nemcsak egyedileg (tehát egy fajtát) használták, hanem igen sokszor több növény keverékét készítették el meghatározott módon gyógyszernek. Általában több növényből, ásványi anyagok hozzáadásával készítettek különféle flastromokat. Külső alkalmazásmód volt a füstölés is. 3. Mindezek mellett mágikus-babonás szokásokkal is kapcsolódott a gyógynövényhasználat. Pl. három-, hét- vagy kilencféle növényből állították össze a gyógyszert, meghatározott helyen kellett szedni (temetőben, sírról, útszélről, akasztófa tövében stb.); csak meghatározott, pontos időben szedett növény használt (teliholdkor, újholdkor, valamelyik jeles napon); imával, keresztvetéssel együtt tartották hasznosnak; meghatározott színű növénnyel gyógyítottak (pirossal a tüzes keléseket, kiütéseket, daganatokat; sárgával a sárgaságos betegeket — ezekre a példákra a babonás gyógymódoknál már utaltunk). A népi gyógyászati növényhasználat igen széles körű. A beteg ember szinte minden általa ismert növényt felhasznál gyógyulása reményében. A sokféle felhasználási módról a fenti leírás korántsem adhatott kimerítő leírást, csupán néhány jellegzetes használatot kívántunk bemutatni. 9 7 Grynaeus T. 1965. 398. — Bakonybél, Törő L. gyűjtése; Hoppál M. 1972. szerint a zempléni hegyvidék falvaiban általános.
