Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)

Hoppal M.—Törő L.: Népi gyógyítás Magyarországon 43 GYÓGYÍTÁS ÁLLATI, EMBERI EREDETŰ ÉS ÁSVÁNYI ANYAGOKKAL A népi gyógyászatban az állati eredetű anyagokkal történő gyógyítás meglehetősen széles körű. Míg a növényekkel történő gyógyításban meglehetősen sok a gyakorlati megfigyelésen alapuló népi gyógymód, addig az állati eredetű szerek és eljárások döntő többsége a mágikus-babonás gondolkodásmóddal kapcsolatos. A népi gyógyítás növényhasználata és a hivatalos orvosi gyakorlat erőteljesen hatottak egymásra. Az állati eredetű anyagok használatában viszont inkább a népi gyakorlatot vette át a korabeli (XVI—XVIII. századi) orvostudomány. Néhány állat, illetve azok egyes részeinek gyógyító célzatú felhasználása nyilvánvalóan kapcsolódik a sámánizmushoz. A totemisztikus állatősöket a finnugorok vallásos tisztelettel vették körül, így érthető, hogy a totemállatok, illetve testrészeik mindenható orvosságok is egyúttal. Legismertebb totem állat a medve ós a szarvas, azonkívül a róka, a menyét és néhány madár. Az állatok részeivel tulajdonképpen a rossz szellemet próbálták kiűzni a betegből a sámánok. A jelenkori evenki sámán a betegséget a következőképpen próbálta kiűzni: „ ... a beteg részt különböző állati és madártestrészekkel legyezgette, dörzsölgette. Ilyen állati testrészként összefűzött szarvasszőr, jávorszarvas pofájából való bőr, medvehomlok, vad rénszarvasnak szarva, vagy farkas homlokbőre, sastoll és más hasonlók .. A medvét, a jávort, a csókát és a kígyót a vogul ősvallásban is szent állatként tisztelték.

2 Ezeknek az állatoknak a tisztelete a szlávok körében is ismert, különösen a medvéé, így feltételezhető, hogy egyes elemei mind a mai napig megrögződtek, megmaradtak a népi gyakorlatban. A Bokodon íródott Doctor Könyv 217. számú receptjében medveháj szerepel, melyet ,,rihességrül, Koszrul" javall. A XVI. században a medveepét epilepszia ellen használták,

3 de a XVI. századi orvosi könyv is hasznosnak tartja: „Szarvasnak, Medvének, rókának, vadmachkanak az hayawal igen yo keny myind Meredekeoth mynd penygh georchijet, akár eoregen akár gyermeken legien."

4 A Házi Különös Orvosságok szerzője gyermekek ijedtsége ellen amulettként ajánlja a medve jobb szemét.

5 Több helyen szerepel a szarvasagancs pora gyógyszerként. A giliszta kiűzésére készített szer nem más, mint a porrá tört „szarvasszarv". De „hévség-ellen" is jónak tartja: „Szarvasnak 1 Diószegi V., 1962. 97. 2 Munkácsi B. 1893. 39. és Kohlbach B. 1910. 3 Takáts S., 1907. 338., Magyary-Kossa Gy. írja, hogy a görög gyógyszerkönyvekben még a múlt században is hivatalos szer volt. Magyary-Koissa Gy. III. 1931. 226. 4 Varjas B. 1943. 51. Szemöldökhuillás ellen medveháj: u. ott: 82. 5 Juhász M. 1768. A medvekultuszról: Bán A., valamint Alföldi A. 1936. ós Anyiszimov 1953.