Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Oláh Andor: Szemelvények Békés megye népének járványtani meg-figyeléseiből, elképzeléseiből

272 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) hogy nem látszott semmi (ti. ép bőr nem látszott), csupa piros vótam. Jaj, hát nekem megég a bőröm!" „Olyan lett, mint a píp mindene." „Sárvíz van alatta (a hólyagban). Tüzes, ég. Kifokad, kifolyik a sárvíz belüle, sebbé válik. Azután leválik, úgy gyógyul meg, ha nem megy a bélire, vagy pedig az agyra." „Az csúnya betegsíg! Olyan nagy hólyagok vannak, mint egy 10—20 filléres. De az egyik keletkezik, a máslik múlik." „Hólyagokkal csattogzik, oszt sebbé válik." „Az a pepecs csak olyan hümlőféleség. Az úgy kiütött rajta, olyan lett az, mintha csalánnal összecsipkedtették vóna. Ügy mondták, hogy felomlott, a pepecs kiütött rajta. Olyan vót az, mint akit leöntöttek, olyan vörös, tüzes kiütés és úgy viszket az." — Fejtífusz. (Édesanyja betegségét mondja el az adatközlő.) „Nagyanyám kérdezte, mid fáj? — A fejem, de ez kibírhatatlan. Mindenemet úgy érzem, mint akit összetörtek, vagy a kutyák összerágtak, megmarcangoltak. Már az utósó napokban akkor mán úgy beszilt is vón meg nem is. Olyan magánkívüli állapotba vót." „Az a fejébe van. Szaladhatnék. Olyan, mint akinek elment az esze, olyan tébolyodott gondolkozású. A fiam benne vót a fejtifuszba. Aztán kiabált: ott van, ott van a sok madár. Nem aludt, aztán mégis olyat látott. Ilyen elcsábulás a fejtifusz." — Kolera. „Még reggel semmi baja sem vót, táncolt, este meg halott vót." „összerántotta a görcs és mán végzett is vele a korela. Az még rosszabb vót a tífusznál! Még akkor az orvosok nem rendelkeztek ilyen tudománynyal." „A korelás ember egy korsó vizet is felhajtott. Igett a vízre. Aki korelás, az borzasztóan kívánja a vizet, holott nem szabad inni." — Spanyolbetegség. „Most mán teljesen lecsigázza. Egész éjjel nem alszik, szakad rulla a viz." „Már egy hete mindig olyan kornyadozó vagyok. Nem eszek, csak szédelgek, mint a déli madár. A fejem úgy kószál." „Fáj mindenem, mint akit agyonvertek." „Olyan lázam vót szombat éccaka, majd meg gyulladtam." „Az éccaka mint akit fűtenek, olyan melegem vót." „Olyan vagyok, mint akit leöntöttek." „Meg van fázva, nagyon taknyol." „Nem elég az orrom éccaka!" „Alandóan szuszka az orrom." „Nincsen íze semminek." „Csak sihegek, nem is köhögök jóformán." Meg kell találnunk a túlságosan elvont, „Kép"-telen, idegen elemekkel (főként germanizmussal) túlzsúfolt orvosi szaknyelv megújításának lehetőségét, módját a népi orvoslás nyelve és a régi magyar orvosi nyelv alapján. Természetesen utóbbiakkal nem azonosulhat, csupán meríthet belőlük. A felvilágosodás és a XIX. század pozitivista orvosa abszolút autoritása, fennsőbbrendűség-tudata meggyőződésében erőszakosan lépett fel járványtani téren a „babonás nép"-pel szemben. A XX. század orvosa megértő és békességre törekvő partnere, nevelője a népnek, aki önmagát nem tartja csalhatatlannak, hanem tanulni is kész az általa ismert és megbecsült néptől, az ethnoiatriai szempontból értékelt népi orvoslástól (kultúrától). Éppen ezért számíthat arra, hogy partnere is hallgat és hajt szavára, nemcsak meghunyászkodik előtte.