Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)
Oláh Andor: Szemelvények Békés megye népének járványtani meg-figyeléseiből, elképzeléseiből
Oláh A.: ... Békés megye népének járványtant megfigyeléseiből. .. 273 Nemcsak az orvostörténész, hanem — az orvostörténész-útmutatás alapján — a kutató és a gyakorló orvos, a pedagógus-psychológus orvos számára is értékes és nélkülözhetetlen a népi járványtan ismerete és általában az ethnoiatriai kutatás. Az arvostörténész az orvostörténelmi múltat, a XVI—XVII. századi orvostudományt láthatja benne viszont: 2 8 a nép még nem különíti el egymástól a fertőző betegségeket, mint ahogy a XVIII—XX. században elkülöníthetőkké váltak. Pl. a rózsahimlőt, bárányhimlőt, kanyarót, vörhenyt és variölát egyformán „himlő"-nek nevezik. Egybefoglalja — mint a régi orvosok a „tifózus láz" meghatározásában — a „fej tífuszt" (meningitiséket és encephalitiseket neveznek így), a hastífuszt és a flekktífuszt, valamint a gonorrhoeát és a syphilist, általában a különböző nemi betegségeket. „Tripperből lesz a ciflisz — mondják — ha a vérbe bemegy." Általában a humorális patológiás szemlélet jellemző a népi járványtanra éppúgy, mint az egész népi orvoslásra — a XVII. századi orvostudományhoz hasonlóan —, nem jutott el a solidaris, crgan-localisatiós patológiáig. A ragadós nyavalyák kóroktanát illetőleg pedig a XVIII. és XIX. században egyre jobban érvényesülő kontagionista felfogással, majd baktérium-tannal szemben megmaradt a miazma-tan fejlődési fokán: „a szél hozza," „a levegő hozza" a járványokat, a „rossz levegő" a baj forrása. A ragadós betegségek megelőzésében és gyógyításában a nép nagy becsben tartja, pánáceának tartja a fokhagymát és a vereshagymát. A XVI. és XVII. századi orvosi könyvekben — pl. Pápai Páriz 1690-ben megjelent Pax Corporisában — a mai népihez hasonló vagy azzal azonos receptekkel találkozhatunk. Tudiuk ma már, hogy a fokhagyma és a vereshagyma baktériumölő anyagot, ún. fitoncidát tartalmaz, tehát nem alaptalanul és eredménytelenül alkalmazták és alkalmazzák adott esetben. Egyébként sem tartható a népi járványtan adatanyaga csupán muzeális értékű, megkövült múltnak, értéktelen ,,baboná"-nak. A magyar orvosi szaknyelv fejlődését is elősegítheti a régi magyar orvosi nyelv és a népnyelv ismerete. A megreformált orvosi szaknyelv lesz ezután alkalmas a totális-optimális orvos—beteg, orvos—nép kommunikációra. (Ma már tudjuk, hogy a sikeres, hatékony megelőző és gyógyító orvosi tevékenység szempontjából alapvető jelentőségű az optimális orvos—beteg, orvos— nép viszony kialakulása.) E totális kommunikáció során az orvos nemcsak egyoldalúan neveli a népet, hanem sok mindent tanul is tőle, ha objektív, tudományos bírálat és kutatás tárgyává teszi a népi járványtan (népi orvoslás) teljes adatanyagát. Tehát az egészségügyi felvilágosítás, az elméleti (kutató) és gyakorlati (klinikai) orvostudomány szempontjából egyaránt fontos a népi járványtan és általában a népi orvoslás ismerete, az orvos ethnoiatriai szemlélete. A. OLÁH. Dr. med. 2000 Szentendre, Iskola u. 13. Hungary. 2 8 Karácsony Sándor vette észre először, hogy a nép (akkor még „alsónéposztálybeli magyar") kultúrája megkövesedett a XVI. és XVII. század fordulóján. (A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. Bp. é. n. 21.)