Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Oláh Andor: Szemelvények Békés megye népének járványtani meg-figyeléseiből, elképzeléseiből

262 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) népi orvoslásban a ,,pokolvar", ,,pokolkelet", „fene pokolvar", „guga" elnevezésekben, de ma már más betegséget, többnyire súlyos bőrgennyedést értenek rajta. A XVI. századig az orvosok minden rosszindulatú, lázas, ragadós, általában súlyos, halálos végű betegséget „pestillentiosus láz"-nak neveztek. A pestishez számították sokáig a maláriát, a himlőt, a vér hast, a vörhenyt és minden typhosus lázat. II. Lajos idejében ..pestillentici" néven leprások vagy szifilitikusok értendők. Fracastoro 1505-ben különítette el a valódi pestist a kiütéses tífusztól. De a XIV—XVII., sőt a XVIII. századig jóformán minden súlyos járványos betegséget pestis néven foglaltak össze. Értelmezésük tehát egyezik a népével: a „pestis" fudroyánsan lefolyó, sok embert megölő betegség. Ezért a „pestis — az korela." A kolerának döghalállal azonosítása és „dögös levegő"-től eredeztetése világlik ki abból, hogy a doboziak szerint a második világháború után is „korela fenyegetett, mert az orosz katonák a kastélyba tartottak és vágtak sok jószágot", „azt a beletmindent, meg amit vágtak, oszt nem szerették húst a Kerezsódaba oda dobták el. Aszónták (az öregek) majd milyen nagy kolera lesz. És semmi nem lett." Nemcsak a „levegő hozta" a kolerát, hanem „kihűlés"-től is meg lehet kapni a nép szerint. Egyik ilyen kihűlésesnek tartott koleraeset nyilvánvalóan vérhas lehetett. „Nekem egy keresztikomám kolerában hótt meg. De mikor lehetett az, anyjuk? Igen, akkor vót, tizennégybe. A Fekete Körözsön fontak sövínyt olyan helyt, ahol a víz meggyökkenik, hogy ne mosson alá a partnak. Az én komám mindig ott vót belől a vízbe, hónaljig érő víbe ű ott fonyta a vesszőt. Ügy kihűlt minden része, hogy egy este hazajött, aztán elkezdett okádni, fosni, mán éfélbe halott vót." A Békés megyeiek többnyire egy kalap alá veszik a különböző nemi betegségeket. „Mit tud a tripperről?" — kérdem. „Ebből lesz aszt utoljára a ciflisz. A vérbe megy be, a vérbe bemegy, akkor a fene megette." „A tripli ciflisznek válik ám, ha elhanyagolja ezt a trippert és akkor az bemén a vérivel, összefertőzi." „Mit tud a tripperről?" — kérdezem egy másik adatközlőtől és válaszában katonaemlékei alapján a luesről, nem a go-ról beszél: „Annak szőrvágása vót, errül kaphatta meg. Egy seb vót neki a veszszeje is, sebes vót neki." Nemcsak a mai népi orvoslás, hanem a régebbi orvosi közfelfogás is egybefoglalta az összes nemi betegséget, nem különítette el őket egymástól. Philippe Ricord (1799—1889) csak 1838-ban választotta külön a syphilis és a gonorrhoea kórképét. De a kettő azonossága John Hunter (1724—1793) felfogásának megfelelően egészen a XIX. század közepéig uralkodó orvosi vélemény volt. Továbbá: Paracelsus nyomán 300 évig azt tartották az orvosok, hogy a syphilis és a go egy betegség kétféle megnyilvánulása. A nép tehát ma is Paracelsusszal azonos nézetet vall. Ami a „hideglelés"-t illeti sokszor, de nem mindig maláriát értenek rajta. „Lelt a harmadnapos hideg." „Majdnem minden harmadik nap lelte a hideg." „Volt harmadnapos hideglelés, hogy mindig a harmadik nap lelte ki a hideg." „Minden második nap kilelt." „A hideglelés az utálatos betegség.