Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Oláh Andor: Szemelvények Békés megye népének járványtani meg-figyeléseiből, elképzeléseiből

Oláh A.: ... Békés megye népének járványtant megfigyeléseiből. .. 261 óta emberkort értem. Gyerekkoromban láttam. Száz évbe kerül egyszer. A Jóisten őrizzen tülle, mert nem jó betegség!" — „Akkor olyan elterjedt betegség vót az a fejtífusz. Nem ritkaság vót az ebben az időben 1906 táján, kilencszázas évek, tízig, akkor vót nagyon elterjedve. Legények, asszonyok haltak meg abba az évekbe." („Fejtífusz"-on értettek és értenek legkülönbözőbb eredetű agyhártya és agyvelőgyulladást: meningitis purulenta és tuberculosa, influenzás encephalitis, kullancs-encephalitis stb.) Mind a háromféle bajról azt tudják — ezért is kívánkozik egy csoportba — hogy fejfájás, nagy legyengültség, sőt eszméletvesztés jellemzi. A fej tífusz tünete: „Elviselhetetlen fejfájást érzett a beteg és nagyon hirtelen legyengült." „A feje fájt, a fejéről panaszkodott." — Hastífusz: „Legyengült az a valaki és aztán jött a szarás. Mindene fájt, gyönge lett az a valaki." — Flekktífusz: „Hétfőn hunyászkodott, szombaton meghalt." — Delirium, tudat-zavar, eszméletvesztés tünete: Fejtífusz: „Űgy érzi magát, mint aki be van rúgva." „Olyan mint akinek element az esze, olyan tébolyodott." „Ilyen elcsábulás, olyan a fejtífusz." „Nem tudott enni, nem igen volt eszméleten." Hastífusz: „Csak hirtelen beteg lett, egy hétre meg is halt. Az is magánkívüli állapotba, önkívületi állapotba volt egypár napig." A kiütéses tífuszra, patécsra (pepecsre) ma már nehezen kapunk adatokat, segítségül kell hívnunk levéltári adatokat is, mely egyúttal bizonyítja, hogy Békés megyében a kiütéses tífuszt valamikor patécsnak, petecs-nek nevezték. Rigler főorvos jelentése 1791-ből: „Előző hónapokban a tiszáninneni kerületben mutatkozott Szeged felől terjedve egy peteccsel kevert epidémiás rothadásos láz (a német szövegben a „petets" magyarul szerepel). Jellegzetessége: magas láz, erős hányás, hallucináció és félrebeszélés, állandó aluszékonyság. Néhány nap múlva veresfoltos, majd bolhacsípéshez hasonló petecsek." Mai békési adat szerint a pepacses kiütés (petechiae= petecs, pepecs, petécs) „kicsi mint a lencseszem, lapos, mint a lencseszem." Megint összevetve a mai népi orvoslást a néhány évszázad előtti orvostudománnyal: Magyarországon a XVIII. században uralkodó járványos betegségek között az orvosok állandóan számon tartották az ún. forró vagy nehéz, vagy typhosus lázakat (febris continus gravis, febris maligna). Ide számítottak minden olyan betegséget, mely kiütéssel, magas lázzal és öntudatzavarral, vagy kábulattal járt: vérhas, malária egyes alakjai, septicus láz, miliaris tbc, morbus hungaricus stb. Hogy mekkora volt a zűrzavar, a diferenciális diagnostica fejletlensége, azt a rengeteg e csoportba sorolt betegség elnevezésmódjai is bizonyíthatnák, ha hely lenne felsorolásukra a „rothasztó láz"-tól a „pattanásos hideg"-ig. A népi orvoslás a pestist és a kolerát is egymással felcserélhető betegségnek tartja, de más fertőző betegség hasonló formájú alakját is ide sorolják adott esetben. „A pestis, az korela." „A pestis az a korela, az ázsiai korela." „Döghalálnak hítták azelőtt a korelát." „1878-ban döghalál pusztított." (Tudjuk, hogy a hetvenes években cholera járvány pusztított.) A pestisnek „dög", „döghalál", „guga" neve is megőrződött a mai napig. Káromkodásokban „fekete fene"-ként él. A pestises bubó emléke él a mai