Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Oláh Andor: Szemelvények Békés megye népének járványtani meg-figyeléseiből, elképzeléseiből

260 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) rű valami". — A kanyaró is: ,.himlő. Görcsök vannak rajta. Pirosak. Ragyások lettek ezelőtt azok, akik hólyagos himlősök vótak. De aki vereshimlős vót, azon nem látszott meg." Van, aki az újabb orvosi és régi népi nevet is ismeri: „A kanyaró vörös himlő." — Skarlát: „Olyan himlős vótam, hogy nem látszott semmi, csupa piros vótam. Jaj, hát nekem megég a bőröm! Olyan lett, mint a pip mindenem." — Variola: „hólyagos himlő, halyogvaros himlő: hólyagokkal támadt, oszt viszketett. Felhólyagzott a teste, átpirult a teste meg minden. Magától meggyógyult, vagy meghalt." „Hólyagoshimlősök vótunk mink odahaza. Az csúnya betegsig. Olyan nagy hólyagok vannak, mint egy tíz-húszfilléres. De az egyik keletkezik, a másik múlik. Valamikor régen vótak olyan nyavalyák." — „A bárányhimlő az apró piros (kiütés)". A „pepecs"-et is himlőnek nevezik. „Himlővel jön a pepecs. Az a pepecs a himlővel jött." „Pepecs az himlő. Jobban gyereknek van ez a pepecs himlő, felnőttnek nincs. Ritkán fordult elő. Ez olyan ragályos betegség." „Az a pepecs csak olyan himlőféleség. Vót felnőtt is, vót beteg úgy ritkábban, inkább gyerek." Ha a tüneti leírásokat is figyelembe vesszük, megállapíthatjuk, hogy a „himlő" (kanyaró, vörheny és variola) súlyosabb, bőr-, orr- és bélvérzéssel járó, haemorrhagiás alakját nevezte és nevezi a nép pepecsnek, de a súlyos, vegyes fertőzéseket is. így nevezi a kiütéses tífuszt is: „Az a flekktífusz, azt mondják patécsnak. Magyarul mondván: kiütéses tífusz, fótos tífusz." Nemcsak a mai népi orvoslás, hanem a régebbi orvosi közfelfogás is egybefoglalt többféle fertőző betegséget, nem különítette el őket egymástól. Pápai Páriz még „apró veres Himlő"-nek mondta a kanyarót és „öreg hólyagos Himlő"-nek a valódi himlőt. A régi arab orvosok felfogásával egyezik ez meg, akik a kanyarót a himlő egyszerű változatának, egészen közeli rokonának tartották. Rácz Sámuel is „veres Himlő"-nek mondja a kanyarót. Domby Sámuel „Orvosi Tanítás"-a szerint

2 a „skarlát-hideglelés"-nek „néminemű hasonlatossága vagyon a veres-himlőkkel, tsalán hideg-leléssel, apró köles forma pattanásokkal és a folyosóval", ezért „az orvosok fenti betegségek valamelyikéhez számlálják." Ugyanő „nagy himlő"-nek nevezi a variolát, „apróbb veres himlő"-nek a kanyarót. A régi magyar orvosi nyelv sokszor a syphilist is himlőnek, „frantz himlő"-netk, vagy „szeplős himiő"-nek nevezi. A régi orvosok „tifózus lázak"~ról beszéltek, egy kalap alá véve többféle deliriummal, ködös állapottal járó ragályos betegséget. Hasonlóképpen a népi orvoslásban is elkülöníthető ilyen betegségcsoportosítás, ha a nép — természetesen — nem is tesz említést „tifózus lázak"-ról: a „fótos tífusza „hastífusz" és a „fejtífusz" tartozik ide. „Hastífusz is vót ezelőtt, vót az is!" — A pepecsről, a fótos tífuszról: „Mán ilyet nem láttam mi2 A továbbiakban Pápai Páriz Ferenc Pax Corporis-ának 1774. évi kiadása szerepel; Rácz Sámuel: A Skarlátos Hidegnek le-írása és orvoslása Pest, 1784. 5.; Orvosi Tanítás a Gyermekek Nyavalyáiknak meg-esmérésekről, és Orvoslásokról, mellyet... Magyar Nyelvre fordított... Dombay Sámuel... Pest, 1794. 306.