A. Palla szerk.: Részletek a magyarországi fertőző betegségek történetéből / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 3. (Budapest, 1965)

Iványi Béla: Adatok a Körmendi Levéltárból, a pestis XVI—XVII. századi történetéhez (1510—1692)

ban elismeri, bogy Hainburg a kamara részére alkalmas hely lenne, viszont Dévényben és környékén ,,ubique pestis grassatur", tehát okosabb, ha a kamara Pozsonyban marad és átköltözik az elnöki házba (,,in aedibus mci praefecti"). A kamara hivatalos épülete inficiálva lévén, a hivatalos ügyek tárgyalására, tanácskozások megtartására stb. sokkal alkalmasabb a praefectus háza, mint a Pozsonnyal szomszédos valamelyik fertőzött hely. így tehát a pozsonyi kamara — a regnáló epidémia ellenére — a helyén maradt, ezzel szemben a szepesi kamara Kassáról már nem a szintén inficiált Eperjesre, hanem Kisszebenbe költözött át. 1576. november 28-án innen jelenti Ernő főhercegnek, hogy a szatmáriak és németiek közül „no/7 parva mų łiliđő iarn per pestem absumpta est", tehát a pestis-epidémia ekkor már Szatmárnémetiben is grasszált (47). Mellesleg megjegyzendő, hogy 1576-ban (december 19) a Muraközben is elterjedt a pestis, mert Sárkány János Muraszombatból ekkor Sopron város tanácsának azt írja, hogy „Minđ a dögh halál és a török rajtunk vagyon" (48). Visszatérve a szepesi kamara bizonytalan sorsára, az 1577 márciusában már ismét régi helyén, Kassán van és április 13-ról keltezve Kassáról Ernő főhercegnek jelenti, hogy megkapták ama leiratát, amelyben meghagyja, hogyha a pestisvész Kassán megszűnik, térjenek ide vissza. Midőn március 10-én meghallották, hogy az epidémia Kassán szünőfélben van, azonnal visszatértek, és noha Kassán — „hic Cassoviae licet nonđum omnino cessaverat pestis" — teljesen nem is szűnt meg a vész, ñégis itt vannak és hivatalukat tőlük telhetően szorgalmatosan és hűségesen igyekeznek ellátni (49). A szepesi kamara azonban kissé korán tért vissza Kassára és nem is tartózkodhatott sokáig ott, mert a pestisvész újra fellángolt és a kamara kénytelen volt újfent vándorútra indulni. 1577 nyarán előbb megpróbáltak Lőcsére költözködni, de ott is regnálván a ragály kénytelenek voltak innen Szokolyára húzódni. Itt kezdetben talán nem volt infekcióveszély, de a hely szűk és alkalmatlan volt, majd pedig kitörvén az epidémia kénytelenek voltak odébb vándorolni. Végül is Sátoraljaújhelyen 70