Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Fodor József

gatásának hiányában nem valósulhatott meg. Megvalósították azonban az ő közleményei alapján és szellemében külföldön, Németországban. Részben így járt második nagy tervével, az iskolaorvosi és egészségtantanári intézmény létesítésével is; Trefort minisztersége alatt kezdetleges formában megvalósult. Később azonban elegendő támogatás hiányában pangásnak indult és csak utóbb jött kissé megint lendületbe, amikor azt Németországban - szintén az ő tervei szerint - kiterjedten alkalmazták. Fodor a közegészségtan megalapítója volt Magyarországon. Rendkívüli szorgalommal kezdte meg működését az 1860-as évek végefelé, és lankadatlan kitartással folytatta azt élete végéig. Számos értékes tudományos dolgozaton kívül 15 nagyobb szabású művet írt, amelyek nemcsak az eredeti megfigyelések, hanem az önálló gondolkodás és tudományos találékonyság által is kitűntek. Különböző, főként hazai folyóiratokban megjelent közleményeinek száma eléri a másfélszázat. Ezek a közegészségügy és a járványügy számos témakörét érintették. Nagymértékben hozzájárultak mind az elvi, mind a gyakorlati feladatok időszerű tisztázásához és megoldásához. 1880-tól 1887-ig részt vett a Természettudományi Társulat Közleményének és egyéb kiadványainak a szerkesztésében. 1882-től szerkesztette az Orvosi Hetilap „Közegészségügy és törvényszéki orvostan" című mellékletét. 1887-től szerkesztője volt az Egészség című népszerű, egészségügyi folyóiratnak. Sokat foglalkozott az egészségtan iskolai oktatásával, továbbá az egészségügyi közigazgatás, a tisztiorvosi képzés és minősítés reformjával. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók tátrafüredi vándorgyűlésén (1888) „Nők az egészség ügyében" címmel tartott megnyitó előadása nemcsak a szakemberek figyelmét keltette fel, hanem széles társadalmi visszhangot is váltott ki. A szó szoros értelmében jó szervező és irányító egyéniség volt. A munkára azonban sohasem a feltűnésre vágyás ösztökélte, hanem mindig őszinte tudományszeretete, tudományossága és a jobbnak tudata. Szerénységével, közvetlenségével már egyetemi hallgató korában kitűnt. „. . . Kedves, víg pajtás volt ifjú korában - írta róla kartársa, Genersicb Antal - és szerettük mindannyian. Bár úri nevelésben részesült volt és kedvező anyagi viszonyainál fogva úgy élhetett, hogy kivált szegény társai megirigyelhették volna, de ő nyájas 89