Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - I. rész. Egészségügyi intézkedések - III. fejezet. Intézkedés a gyermekek és iskolák iránt

meglehetős nagy mérvű t. i.: 68% a 10. életévig számítva, ameddig az állam által tartatnak." De intézetben sem volt különb a helyzet. Miskolcon 1879 táján létesült „lelenczház". Erről gróf Teleki Géza a milleneumi közegészségi és orvosügyi kongresszuson (1896) a következőket mondotta: a 'elenczházat . . . ,,a benne uralkodó nagy gyermekhalandóság miatt nemsokára be kellett szüntetni, és mely jelenleg 200 gyermek számára óvodául szolgál. A nagy gyermekhalandóság oka abban keresendő, hogy a gyermekeket mesterségesen táplálták, minek következtében itt is — mint mindenütt, hol e rendszer fennáll — a gyermekek elpusztultak." Dr. Faragó Ggula az országos közegészségi egyesületben 1891-ben az elhagyott gyermekekről tartott előadásában — a többi között — a következőket mondotta: ... „Azzal tehát tisztában volnánk, hogy az állam kötelessége lelenczházakról gondoskodni. S mégis, mikor minapában valakinek azt a sürgős tanácsát olvastam, hogy a mi kormányunk mielőbb állítson föl lelenczházat — mosolyogtam. Nem vagyunk még azon a polczon, hogy az államhatalom kellőleg méltányolná az élet és egészség védelmének óriási fontosságát. Évi kiadásunk a hadseregekre vagy harminczöt millió forint, művelődési czélokra, az oktatás ügyeire öt millió s marad az egészségügyre alamizsnaképen alig több egy millió forintnál. Aki valaha megírja korunk történetét, annak csodálkozva kell majd konstatálni, hogy a magyarok élete és egészsége fejenként és évenként hat krajczárjába került az országnak, ellenben ugyancsak fejenként mindenkinek két forintot kellett fizetnie katonaságra, puskára, ágyúra. Vállat vonogatnak a fölött, ki egészségi szükségleteket emleget. S mi a következménye? Teleky Géza gróf volt belügyminiszter mondotta, hogy végül a honvédelmi miniszter fogja kardját megcsörrenteni és követelni, hogy jobban gondját viseljék az ifjúság életének és egészségének, ha már nem lesz elég regrutája az elcsenevésző fiatal emberek között. Csakugyan aggasztó mérvben apad a katonaságra alkalmas emberek száma. Az 1867 után való tíz évben még 20 százaléka a felhívott ifjúságnak vált be katonának, 4 Orvostörténeti Közi. 49