Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - II. rész. Közegészségügyi szolgálat - I. fejezet. Közegészségügyi szolgálat a községeknél

A törvény szerint a községi, körorvos a közegészségi körben levő községeknek egészségügyi őre lett volna. Nemcsak az volt azonban a baj, hogy kötelességeit a törvény csak általánosságban jelölte meg, hanem az is, hogy függő viszonyban volt a jegyzővel és a bíróval, akiknek megélhetési okokból kiszolgáltatottja volt és nem tudott a közegészségügyi érdekek mellett ellenükre határozottan kiállni. A községi (kör) orvosi feladatok közül az, hogy köteles volt az egészségügyi viszonyokat figyelemmel kísérni és a hiányosságok megszüntetésére javaslatokat tenni, gyakorta hiábavaló volt, mert a legjobb akarattal és kellő szakértelemmel készített javaslatok is megtörtek a községi elöljáróságok nemtörődömségén, sőt akárhányszor rosszindulatán. Az, hogy a községi körorvosok közvetítő szerepet tölthettek be, gyakorlati eredménnyel nem járhatott. Ha a közegészségügy előmozdítására a község anyagi megterhelését jelentő javaslatokkal állt elő (jó ivóvíz biztosítása, pocsolyák feltöltése, nyilvános és középületekben a közegészségügyi előírások megvalósítása, fertőző betegek elkülönítése, üzletek, korcsmák, mészárszékek vizsgálatakor talált hiányok megszüntetése stb.), gyakran szembetalálta magát a jegyzővel, bíróval s a falu módosabb gazdáiból álló képviselőtestülettel. „Akadékoskodása" a községben való megmaradását lehetetlenné tette. A községek kielégítőbb egészségügyi ellátását zavarta az is, hogy a járási és községi orvosi feladatok nem voltak jól és határozottan elkülönítettek. Nem volt meg a lehetőség arra sem, hogy a községi, körorvosok bizonyos önállóságra tegyenek szert. Az ugyanis, hogy fizetésüket idejében, s ne apródonként kapják meg, a jegyző és bíró jóindulatától függött. Érthető, hogy nem voltak nagyon csábítóak az olyan állások, amelyekben az évi fizetés akárhányszor nem tett ki többet 200 ft-nál, s azt is gyakran csak csip-csup kapták meg a községek elöljáróságától. Egyes helyeken a községi, körorvosok fizetésük 3—5 %-át „behajtási jutalom" címén a községi bírónak engedték át, hogy kevéske jövedelmükhöz valami módon hozzájussanak. A rossz anyagi ellátottság volt tehát elsősorban az oka annak is, hogy sokszor csak átmenetileg voltak az állások betöltöt100