Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
TANULMÁNYOK - Erdős Kristóf: A budavári Sziklakórház és a Nemzetközi Vöröskereszt (1944-1945)
60 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) lyeztetésétől, s ne rendeljen el olyan védekezései intézkedéseket, amelyek tovább rontanák a polgári lakosság amúgy is nyomorúságos helyzetét". Az esti órákban a delegátust tárgyalásra hívták a német parancsokságra. A németek terve a Sziklakórház teljes kiürítése volt, mind annak kórházi készleteit, mind lakóit tekintve. A német ajánlat szerint a delegátust munkatársaival és a kórház összes lakójával az első frontvonalba juttatják, ahonnan majd a szovjet oldalára mehetnek át. Bőm írásos válaszában azzal a kitétellel vállalta a kiürítést, amennyiben a szovjet főparancsnokságról is megfelelő igazolást kap. Ebben az esetben Bőm azonban visszatért volna a Sziklakórházba. A tárgyalások során mindkét fél számára megfelelő megoldás született: csak a főbejáratot torlaszolták el egy lazán felrakott egyszerű mészkőfallal.25 Ezt a falat belülről és kívülről is rendkívül rövid idő alatt le lehetett bontani. A kórház 400 méteres körzetében pedig védelmi fegyver felállítására nem került sor. Ez megnyugtatta a kórházban és a Vár alatti barlangrendszerben lakókat, abban reménykedtek, hogy területüket nem fogják elérni a harci cselekmények.26 Január végére a kórházban áldatlan állapotok uralkodtak. Élelmiszerhez alig jutottak, legfőbb táplálékuk az utcán elhullott lovak húsa volt. A Sziklakórház víztartalékai is megfogyatkoztak, így mosakodásra és ivásra is alig volt vizük. A delegátus ezért 20 embert megbízott, hogy minden reggel 3 órakor a budavári Nagyboldogasszony-templom előtti ciszternából hozzanak egy-egy vödör vizet. A küldetés nagyon veszélyes volt, hiszen már az első alkalommal ketten meghaltak és négyen súlyosan megsebesültek közülük.27 A szovjetek által ostromlott Budán mind katonai, mind civil körökben a közelgő német felmentő csapatokról beszéltek, de helyzetük egyre lehetetlenebbé vált. így érkezett el február 11. hétfő, amikor Kari Pfeffer-Wildenbruch tábornok parancsot adott a számtalan áldozatot követelő kitörésre. Miután a szovjetek kezébe került az egész Vár, másnap, február 12-én délelőtt fél 11 körül a Sziklakórház főbejáratánál megjelent egy szovjet katona. Ez a katona Born jelentése szerint „ lassan és szótlanul végigsétált az egész földalatti kórházon, majd az egyik kijáraton át eltávozott. Rövidesen újabb szovjet katonák jelentek meg tisztek és tisztesek kíséretében. A kórházban a felkészített tolmácsok megadták a szükséges felvilágosításokat, s ezek kielégítőnek látszottak. A sziklakórházat a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága magyarországi küldöttségének kórházaként jelöltük meg, a továbbiakban is békén hagyták. ”28 Steinert Gyula doktor visszaemlékezése szerint egy nagy vöröskeresztes zászlót is kitűztek a kórház főbejárata fölé, 25 Az ostromról szóló szemtanú visszaemlékezésekben eltérő információk állnak rendelkezésre a Sziklakórház főbejáratának befalazásáról, illetve szabadon hagyásáról. A befalazás módjáról sincs egyetértés: míg Bőm mészkőfalat említ, addig dr. Steinert Gyula orvos homokzsákokról ír. Vö. Steinert Gyula: Budapest egy orvos szemével. Vigilia 1995/5. 388. Ney Klára Mária naplója szerint a kórház Lovas úti bejáratának befalazása után a bent uralkodó borzasztó hőség csak tovább fokozódott: „ ...mióta az ostrom második szakaszában a Lovas úti bejáratot befalazták egészen elviselhetetlen kezd lenni, hozzáadva az állandó 30 fok körüli hőmérsékletet, genny, vér, hulla és egyéb bűzt. Szabad levegőről jövet az ember pillanatokig nem jut lélegzethez. Mindezt tűrhetetlenségig növelte három körülmény: üzemanyag hiányában a hűtőkészülék nem működik, a szabad tér felől jövő szellőzés az ostrom miatt lehetetlenné válik, a teljes vízhiány miatt a betegek tisztántartásáról egyáltalán nem lehet gondoskodni... " Ney Klára Mária: A budai vár ostroma. In Buzinkay Géza (szerk.): Elet az óvóhelyen. Vári ostromnaplók, 1944-45. Bp., Várbarátok Köre-Litea, 2012. 85-86. 26 Szita, i. m. 38^13. 27 Buzinkay György 1945. január végén szintén a budavári Nagyboldogasszony-templomnál lévő ciszternánál, vízhordás közben súlyosan megsebesült, amikor eltalálta egy repeszdarab. Ezután a Sziklakórházba vitték, ahol annak ellenére, hogy megfelelő ellátásban részesült, 1945. február 9-én meghalt. Vö. Borsos Béláné-interjú. 28 Idézi Szita, i. m. 43-44.
