Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
A FISCHER JAKAB EMLÉKÜLÉS ANYAGA - Fischer János: Fischer Jakab élete
134 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) áldozatot jelentett. Ez nagyban segítette, hogy a fiatal medikus az idejét a tanulásnak szentelhesse, de azért ebből nagyon kellett takarékoskodnia és hárman-négyen laktak egy szobában és megosztották az otthonról kapott segítséget. Nagyapám jó humorú ember lehetett. Ezt kiolvasom a Makai Endre feljegyzésekből, meg nagyapám útleírásaiból, mely a Nyugatmagyarországi Híradóban jelent meg. Szeretett anek- dotázni. Elmesélte, hogy Lenhossék József a bonctan fukar tanára egyik boncolás után megszólalt: „Nézzék uraim, mily alkalmas ez a tetem tanulmányaikra. Azt hiszem, megérdemel a boncszolga ezért valami borravalót. Adjunk számára össze valamit, a magam részéről megkezdem a gyűjtést egy forinttal. Ez a szokatlan gavallérság mély hatást tett a hallgatóságra és szép számban vettek részt a gyűjtésben, melynek eredményét a tanárnak átadták. Ez pedig az ő forintjának levonásával átadta a maradékot a derék szolgának.” 1885-ben befejezi az Orvosegyetemet. Fennmaradt egy levél Rozáliától, melyben 1885 május 21-én írt Temesvárról. Levelében szeretettel gratulál bátyjának az orvosdoktorrá avatásához. Még abban az évben katonai szolgálatot tett a Bécsi I. sz. helyőrségi kórházban, melyből még őrzöm a megkopott okiratot, amit a K.K. Birodalmi Hadügyminisztérium 1885 szeptember 25-én állított ki, melyben segédorvossá nevezi ki és igazolja a katonai szolgálatot. 1885-1889-ben Jakab első orvosi állása a Lipótmezei Országos Tébolydában volt. Ebből az időszakból származnak első publikációi is. így gyakran foglalkoztatta a beszámíthatóság kérdése, bűncselekmények elmegyógyászati vonatkozásai. Az eső öt folyóiratcikke ebből az időszakból származik. Családtörténeti érdekesség, hogy édesapja levélben is ösztönzi fiát a publikációs tevékenységre. A hatodik közleménye már általános témájú: a Közegészségügyi Szemle 1890-ben megjelent számában az elmebetegügy általános helyzetével foglalkozik Magyarországon. 1890-ben nagyapám a Budapesti Sebészeti Klinika műtősnövendéke. A klinika igazgatója Kovács József egy szigorlat során szerzett jó benyomást a diákról, aki gondosan betartotta az urológiai vizsgálati előírásokat. Ebből az időszakból is feljegyzett egy anekdotát nagyapámtól. Megesett, hogy egy operált beteg kloroform-narkózis közben elhalványodott, légzése és érlökése észrevehetetlenné vált. Az egész klinika,mint egy felizgatott méhraj, kínosan hosszú ideig vesződött a mesterséges lélegeztetéssel és szívizgató szerek folyamatos befecskendezésével, mig a beteg mindenki megkönnyebbülésére lélegzeni kezdett. Kovács professzor dolgozószobájában megbeszélte tanársegédeivel az aznapi eseményeket és a fenti esetet. A professzor megkérdezte Jakabot véleményéről. Nagyapám így válaszolt: „Mint leendő elmeorvost nagyon izgatott a kérdés, hogy vajon mit érezhetett a beteg akkor, amikor őt mi őszintén szólva halottnak hittük. Ezért, amikor a beteg magához tért, tüzetesen kikérdeztem, hogy milyen emlékei vannak a műtétről. Válasza az volt, hogy mihelyt eszméletét elvesztette, egyszerre úgy érezte, hogy a műtőasztal kicsúszik alóla, ő pedig hirtelen a magasba emelkedik. Egy idő múlva egy hatalmas kapu előtt állt meg, amelyen hosszas zörgetés után kijött egy lepedőbe burkolt nagyszakállú öreg ember, kezében két hatalmas kulccsal és azt kérdezte tőle: ki vagy és honnan jössz ? Megmondta a nevét és közölte, hogy éppen most halt meg a Kovács klinikán altatás közben. Nem takarodsz te hazug fráter, kiáltott a Mennyország kapusa. Hát még azt sem tudod, hogy tisztességesen vezetett klinikán nem halnak meg narkózisban a betegek.” A professzora nem vette rossz néven Jakab szellemességét és későbbiekben segítette Jakab előmenetelét.
