Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
KÖZLEMÉNYEK - Petneházy Dezső—Fatula, Jurij: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi szolgálata az első világháborúban
104 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) Hadosztály egészségügyi állomáshelye Ezen az állomáshelyen a sebesültek és betegek kimenekítése történt a hátsó vonalba. A hadosztály segélyhelye két alegységből állt: könnyű sérültek gyűjtőhelye és kötözőhely. A betegek továbbküldése a hadosztály pontokról a hadosztályszolgálatok kompetenciájába tartozott. Az 1915-ös évtől a sebesültek szállítására gépjárműveket kezdtek alkalmazni, melyek felügyelete a parancsnokokra és vezető orvosokra tartozott, akik a transzportok effektiv kihasználtságáért is feleltek (minimálisra szorították az üres transzportok számát). A hadosztály egészségügyi állomáshelyére azok a sebesültek érkeztek, akik hosszabb ideig tartó ellátást igényeltek. Súlyosságuk szerint osztályozták őket és elkülönítették a fertőző betegeket. Nagy figyelmet szenteltek a fertőtlenítés elvégzésének, különös tekintettel a tetvek elleni harcra. Itt működtek a gázfertőtlenítő kamrák, melyekben egyidejűleg negyven, naponta háromszáz egyenruhát és fehérneműt tudtak fertőtleníteni. Ezen az állomáshelyen képesek voltak a nemi betegek kiszűrésére, akiket tovább küldtek a harci területeken kialakított tábori intézetekbe. Itt végrehajtották azokat a beavatkozásokat, melyek a sérültek továbbszállításához elengedhetetlenek voltak. A hadosztály egészségügyi állomásáról azonnal továbbszállították azokat a sebesülteket, akik sürgős sebészi beavatkozásra szorultak és állapotuk megkövetelte az óvatos bánásmódot. A betegek e csoportjába tartoztak a hasüregi, mellkasi és koponyasérülést szenvedők, akik ellátását a sérülés utáni 6-12 órában kellett végrehajtani. A hadászati rendelkezések értelmében, a hadosztály egészségügyi állomását a frontvonaltól 3-4 kilométerre kellett felállítani, de a valós harci helyzetben, a terület és az úthálózat adottságai miatt, ez a távolság 3 és 8 kilométer közzé esett. Az egészségügyi állomások mobilitása korlátozott volt, mivel nem rendelkeztek gépjárművekkel, még motorkerékpárokkal sem. A szállítójárművek a hadosztály speciálisan kialakított evakuációs transzportpontjairól indultak, ahová a sebesülteket beteghordók vitték. A beteghordó csapat 8 katonából állt. Természetesen a szállítás gyorsaságára kihatott a terep minősége. A legrosszabb helyzet a hegyekben alakult ki. Tábori hadikórház Erre az állomáshelyre a súlyos sebesültek kerültek, akiknek hasüregi, mellkasi, koponya és végtagsérüléseik voltak, valamint a haldoklók. Ide szállították az arc, hallás és szemsérülést szenvedőket valamint azokat a fertőző betegeket, akiket egy távolabbi speciális ellátást nyújtó pontra kellett továbbvinni. A tábori kórházakat a hadosztályellátó állomásokkal párhuzamosan telepítették, 10-12 kilométerre a frontvonaltól. A kórházak megkönnyítették a hadosztályellátó helyek működését. Heves harcok idején, a tábori kórházak a kialakuló helyzetnek megfelelően változtatták helyüket. Ha előrenyomulás idején a tábori hadikórházat a hadosztály egészségügyi állomásán állították fel, akkor átvette ezen állomáshely feladatait. Ha a kórház állomáshelye előrébb tolódott, betegeit elszállították a további állomáshelyekre. A kiürítésnél betartották a súlyossági sorrendet - legelőször a súlyos sebesülteket szállították el. A visszavonulás során a tábori kórház a hadsereg evakuációs pontján állomásozott. Az állomáshelyek áthelyezésénél jelentős figyelmet fordítottak az összeköttetés biztosítására valamint a fertőtlenítésre és a higiéniára, többek között a fürdők felállítására.
