Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
KÖZLEMÉNYEK - Petneházy Dezső—Fatula, Jurij: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi szolgálata az első világháborúban
PETNEHÁZYD. - FATULA, J.: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi szolgálata 105 A háború elején a hadikórházakban, a koponyát ért lőtt sérüléseket, túlnyomó részt konzervatív módszerekkel kezelték. Miután a háború állóháborúvá, lövészárok harccá alakult, a gyógyászati taktika aktivizálódása után az ilyen sérülteket műtétes beavatkozásokkal kezelték. A koponyasérülteket megpróbálták külön kórteremben elhelyezni, ahol speciális kezelést kaphattak, amelybe beletartozott a páciens testének lehetőség szerinti rögzítése. Ezeknél a pácienseknél gyakran alakult ki halálos szövődmény. Miután az osztrák-magyar hadsereg legénységét ellátták sisakokkal, a fejsérülések száma 70 százalékkal csökkent. Komoly nehézséget okozott a gerincvelő sérülések kezelése. Ezeknél a sebesülteknél gyakorta alakultak ki felfekvések, ami hosszantartó folyamatos kezelést igényelt. Az állandó húgyúti katéterek ellenőrzése is komoly problémát jelentett. A mellkasi sérülések súlyosabbak voltak a vártnál. A sebesültek felénél másodlagos fertőzés lépett fel. Mivel nem mindig tartották be a szállítási előírásokat, a sebesültek gyakran meghaltak a sérülés súlyosbodása, vagy másodlagos vérzés következtében. Hasonló tragikus halálesetek történtek, amikor a sebesültek engedély nélkül 4-5 napra felkeltek ágyaikból. A belső sérülések kezelésének módszerei a háború során gyökeresen megváltoztak. A konzervatív módszer, mely a háború elején dominált, nagyon rossz eredményeket ért el. Ugyanakkor, az aktív sebészi hozzáállással a sérültek 50 százalékának sikerült megmenteni az életét. Felfigyeltek az operációk gyors végrehajtásának fontosságára. A végtagok golyó általi töréses sérülései túlnyomórészt előrehaladott, elfertőződött állapotban voltak. Ilyen esetekben a legsúlyosabb problémát a merevkor és a gázgangréna jelentette. Az olasz fronton, az udinei tábori kórházban az 1450 súlyos sebesültnél 11 (0,76%) esetben lépett fel merevkor, melybe belehalt a beteg. A rendszeres megelőző oltások bevezetése, melyeket 10 naponta ismételtek, kifejtették pozitív hatásukat. A gázgangréna kialakulása ennél is veszélyesebbnek bizonyult, a gangréna elleni szérum hiánya miatt. Hanasiewitz katonaorvos 158 sebesült gázgangrénás megbetegedésénél 54 (34,2%) halálesetet jegyzett fel [3], Egy átlagos tábori kórházban három orvos dolgozott mindössze. Ez a szám nyilvánvalóan kevés volt, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a csaták során, egy hadosztálytól 50 mellkassérült érkezett a kórházba. A sebesültek számának növekedése esetén, sebészi brigádokkal erősítették meg a tábori kórház személyzetét. Hadsereg evakuációs pont Az evakuációs ponthoz azok a sebesültek kerültek, akiknek hosszan tartó kezelésre volt szükségük az Osztrák-Magyar Monarchia hátországában. Ezeken a helyszíneken, időnként civil orvosok is dolgoztak. A sebesültek elszállítása a hátországba betegszállító vonatokkal történt, melyek az előre meghatározott intézetekbe vitték az embereket. A háború során a sebesültek 55-60 százalékát ilyen vonatokkal szállították a hátországba. A háború elején a vasúti egészségügyi egységeknél 33 állandó,mentő és betegszállító szerelvény volt szolgálatban, 6 szerelvényt a Máltai Lovagrend szerelt fel a súlyos sérültek számára. 14 szerelvény a könnyebb sérültek és betegek számára volt, ezek a frontvezetés döntése alapján a szükségeknek megfelelően közlekedtek. Nemsokára ez a mennyiség kevésnek bizonyult és a vonatok száma 200-ra nőtt.