Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
KÖZLEMÉNYEK - Petneházy Dezső—Fatula, Jurij: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi szolgálata az első világháborúban
PETNEHAZYD. - FATULA, J.: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi szolgálata 101 A háborús tapasztalatok azt megmutatták, hogy a megfelelő és elégséges táplálkozásnak valamint a jó minőségű ivóvíznek rendkívül jelentős szerepe van a fertőző betegségek gyógyításában és megelőzésében. A „gyanús” ivóvíz vizsgálata és klórozás általi fertőtlenítése valamint a megelőző oltások beadása már jótékony hatással volt a fertőző kórok terjedésére. A háborút megjárt veteránok állítják, hogy a jó minőségű ivóvíz és a forró feketekávé legalább annyira fontos volt a katonák számára, mint a jó fegyverzet. A fertőzések elleni harc fontos részét képezték azok az egészségügyi-megelőző intézkedések, melyek a katonák mindennapi életét érintették, a frontvonalon a lövészárkokban. Ezek a következő intézkedések voltak: a lövészárkok és a tábori illemhely higiéniája, szemétgyűjtő hely kialakítása, a földalatti óvóhelyek szellőzésének és vízellátásának biztosítása. Fontos intézkedés volt az elhunyt katonák eltemetésének megszervezése és a temetkezési helyek fertőtlenítése. Hogy mennyire fontosak voltak ezek az intézkedések a fertőző betegségek kialakulásának és teijedésének megakadályozásában, arról minden nap meggyőződhettek a katonaorvosok, akik ezen kérdések megoldásával voltak megbízva. A nemi betegségeket illetően, a statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy a háború első három évében az osztrák-magyar hadseregben 1 millió 276 ezer ilyen megbetegedés volt. Ez jelentősen csökkentette az alakulatok harci értékét a feladatok végrehajtásakor [4]. Harcigázok okozta mérgezések. A háború alatt a harci gázok okozta veszteségek az osztrák-magyar hadseregben nem voltak jelentősek, de 3 ezer halálos áldozatról be tudunk számolni, ami a halálokok két százalékát tette ki. A német hadsereg hasonló mértékű veszteségeket szenvedett el. Ugyanakkor, az ellenséges hadseregek veszteségei jóval magasabbak voltak: az orosz hadseregnél 11 ezer, a francia és brit 8 ezer, olasz 4,6 ezer (az amerikai hadsereg veszteségei a gáztámadások során 1,5 ezer fő volt, de csak azért, mert később kapcsolódtak be a háborúba). A gáztámadást elszenvedő alakulatok legénységének a 30-35 százaléka betegedett meg, de a betegek fele a hadi övezetekben lábadozott, nem volt szükség az evakuálásukra. A bőrre veszélyes mérgező anyagokkal történő támadások nem voltak jellemzőek [2]. A frontvonalon minden katona rendelkezett egy egyszerű gázálarccal. A hadosztálynál az elsősegélynyújtó helyek el voltak látva a mérgezések kezeléséhez szükséges orvosi felszerelésekkel, melyhez hozzátartozott egy oxigénes lélegeztető-gép is. A következő állomáson, a tábori kórházban már szakképesített orvosi segítséget kaptak a betegek, mely kielégítően eredményes volt, bár megfigyelhetők voltak olyan komoly hiányosságok is, melyek veszteségekhez vezettek. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a harcigázzal mérgezett személyeket óvatosan kel szállítani, megtiltották nekik a járkálást. A közepes súlyosságú mérgezésből való gyógyulást, a mérgezés utáni 12 napos megfigyelést követően lehetett megállapítani. A leggyakrabban alkalmazott gyógymód - mely hatásosnak bizonyult - a 400-500 grammos Ringer oldat infúziós úton történő vérbejuttatása volt[4]. Meg kell jegyeznünk, hogy a harcoló felek nem ragadtatták magukat a mérgező anyagok tömeges használatára. A biológiai fegyverek bevetése inkább csak teoretikus szinten került szóba, bár tény, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia biokémiai ipara készen állt a dolgok ilyetén alakulására.
