Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kapronczay Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban a 18-19. században
KAPRONCZAY Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban 65 zött a bécsi és a magyar egyetemen 34 szerb, 25 szlovén és 249 horvát nemzetiségű - ennek vallották magukat - hallgató kapott orvosi diplomát. A délvidéki szerbeknél a falusi beteg- gondozás és esetleges orvosi ellátás a pravoszláv kolostorokkal kapcsolatos, ezen a vidéken legalább 50 ilyen pravoszláv kolostor működött . A török időkből fennmaradt adókönyvek szerint ezek a kolostorok rendszeresen fizettek adót, ezzel biztosították nyugalmukat. Ilyen volt a bodoni (1478), továbbá Kuzdin, Hodos, Bezdin (1539), Hopovo, Besorovo, Rakovac, Kuvezdin kolostora, hogy csak a legjelentősebbeket említsük, amelyek szoros kapcsolatot tartottak egymással is. A kolostori iratok sok orvosi vonatkozással rendelkeznek, olyan kéziratokat, recepteket őriztek, amelyeket egy másik kolostortól kaptak. A törökök az elnéptelenedett vidékekre — a gyér számú őslakosok mellé - igyekeztek szerbeket telepíteni, akiknek megengedtek több kolostor felépítését, főleg a Fruska Gora vidékén. Számuk a 17. század végén elérte a negyvenet. Ezek a kolostorok látták el a környező falvak betegeit is. A 17. század végén, illetve a 18. század elején, a magyar királysághoz tartozó és a török uralom alól felszabadult délvidéken megváltozott az itt élő szerbség élete: a Monarchia - a kormányzati rendszer kiépítésével párhuzamban — egységes közegészségügyi igazgatási rendszert vezetett be. Lassan javult a járvány helyzet, növekedett az orvosok, sebészek és bábák száma. A délvidéki szerb orvosok okleveleiket Pesten, Bécsben és részben Grázban szerezték, későbbi szakirodalmi tevékenységük csak részben kötődött végső tanulmányaik városaihoz. A szerb nyelvű orvosi könyvkiadás központja Újvidék lett, bár Pest továbbra is megmaradt a szerb nyelvű orvosi könyvkiadás fontos székhelyének. A független Szerbia közegészségügye A több mint négyszáz esztendős török elnyomás alól a teljes felszabadulás folyamata közel száz esztendeig tartott: 1829. évi drinápolyi békében a szultán elismerte a szerbek önálló fejedelemválasztási jogát, az országnak nemzeti önkormányzatot adott súlyos adók mellett. A szerbek sokat vártak Ausztriától, ezért is álltak melléjük az 1848/49. évi magyar szabadságharc idején, de szolgálataikért nem kaptak semmit. Bécs nem szerette volna a teljes szerb önállóságot, bár a krími háború alatt és után Szerbia függetlenségét támogatta. Az 1878. évi berlini békével Szerbia önálló és független állam lett, de Bosznia és Hercegovina megszállásával feszültté vált a Monarchia és Szerbia viszonya. Az elkövetkezendő három évtizedben - belső politikai küzdelmek, a szomszédokkal vívott háborúkban - teremtődött meg a szerb királyság, és nyerte vissza teljes szabadságát. Az önállóság felé vezető úton a szerb fejedelemség a 19 század elejétől kezdve fokozatosan építette ki saját igazgatási, oktatási és honvédelmi rendszerét, az önálló közegészségügyét, amelynek megalkotásában igen fontos szerepet játszott a Délvidék és a magyar korona területén formálódott szerb orvosi kultúra, a hazafias érzelmű szerb orvostársadalom. Még 1805-ben, Belgrádban szervezték meg a török uralom alatt élő szerbek legfontosabb oktatási intézményét, a Nagy Iskolát, amely a később (1905) felállított belgrádi egyetem alapja lett. A Nagy Iskolának, az alapképzésre épülve bölcseleti és természettudományi kar is volt, amit 1837-ben jogi és orvosi karral egészítettek ki, az utóbbit Orvosi Iskolaként is emlegették. Az Orvosi Iskola hároméves sebész-szülész- mesteri képzést adott, továbbá megindították az egyéves bábaképzést is. Elsősorban polgári szakembereket képeztek, gyakorló kórház a városi kórház lett. Ezt a képzési formát a törökök engedélyezték. A szerb fejedelemség a 19 század közepén a közegészségügyi állapotokat
