Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kapronczay Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban a 18-19. században
KAPRONCZAY Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban 63 külföldi orvos szerződtetésére. Az sem jelentett megoldást, hogy a katonaorvosokat kötelezték a polgári lakosság ellátására is, illetve meghatározott ideig engedélyezték több orosz katonaorvos visszatartását. Ez utóbbi azonban csekély létszám volt, kizárólag a bulgáriai orvos és szakemberképzés felgyorsításával lehetett eredményt elérni. A gondot fokozta, hogy az 1885. évi bolgár-török háború után a bolgár fejedelemséghez visszakerült Rumélia, amely a Dél-Bulgária és a Fekete-tenger partvidékét jelentette. Az egészségügyi helyzet itt sem volt jobb, csupán annyival, hogy még 1879-ben a Bolgár Vöröskereszt Szlivenben és Jambolban kórházat szervezett. így az 1885. évi hadműveletek a katona-egészségügyi ellátás vonatkozásban a Bolgár Vöröskereszt tűzkeresztségének is számítottak. A bolgár egészségügyi kormányzat az 1880-as évek második felében orosz, ukrán, grúz és örmény orvosokat, felcsereket, kórházi nővéreket és bábákat hívott meg, ezek munkájára építette fel a kórházi ellátást, rájuk bízta a kijelölt intézményekben a középkáderképzést. 1885-ben Szófiában megindult az orvosképzés, egyelőre a Sándor cár Kórházban, egyetemi rendszerben, évfolyamonként 230-240 hallgatóval. Ez lett később a szófiai tudományegyetem orvosi karának a magja. A kórházat 30 betegággyal szervezték, az Orvosi Iskola megindulása (1885) után a betegágyak száma 500-ra emelkedett. Az egyes betegosztályok töltötték be a klinikák szerepét, az elméleti tanszékek és intézetek számára új épületet emeltek. 1879- ben a Plovdivban, Veliko-Trnavában alapított felcserképzőt is orvosi iskolává szervezték, 1885-ben már három helyen folyt orvosképzés. Ezzel egyidőben sebész-, bába-, és gyógyszerészképzés is indult. A gondot - ma úgy neveznénk akkreditációt - a más külföldi egyetemen szerzett orvosi diplomával való egyenjogúsítás jelentette, hiszen az itt nem járt együtt a doktori cím megszerzésével. A képzés eredményességét mutatja, hogy Bulgáriában 1878-ban 71 orvos, 1 fogorvos, 10 gyógyszerész működött, míg 1903-ban 559 orvos, 27 fogorvos, 214 gyógyszerész, 2136 gyógyszervegyész, 573 sebész és 131 bába volt. Az orvosok közül 79 a városokban, a többiek falvakban működtek. Bulgáriában 3849 falu volt ellátatlan, azért a sebészek többségét is ide osztották be. Éppen ezért alakították ki a körorvosi rendszert, ahol egy-egy orvoshoz vagy sebészhez 15-20 falu is tartozott, mindez az utánpótlás nevelését sürgette. A bolgár kormányzat a 19 század utolsó két évtizedében a törvények és rendeletek sorát alkotta meg a közegészségügyi helyzet javítása érdekében. Az országnak közel félévezredes lemaradást kellett pótolni. Az országban hatalmas volt a járvány veszély, aggasztó volt tuberkulózis terjedése, az elhaltak között 50 %-os volt ezek aránya. A kolera elhárítása érdekében szigorú rendszabályokat vezettek be, javították az ivóvíz ellátást, védték az ásott és fúrt kutakat, országos tervet dolgoztak ki a vezetékes ivóvíz ellátásra, a városok és nagyobb települések szennyvíz és csatornahálózatának kiépítésére. 1887-ben törvényileg szabályozták a vidéki körorvosi hálózat létesítését, tevékenységét és feladatainak megállapítását. Ezzel párhuzamban kellett felépíteni a gyógyszertári hálózatot, de legelőször a hazai gyógyszerészképzést kellett megszervezni Ennek érdekében engedélyezték a gyógyszerészképzést a plovdivi, a várnai, a szófiai és a trnovói orvosi iskolákban, országos költségvetési pénzekből támogatták a gyógyszertárak szervezését, gyógyszerkészítő laboratóriumok kialakítását. Ebben a vonatkozásban Bulgária eltért a török uralom alól felszabadult szomszédos országoktól, mivel itt nem léteztek céhek, a bolgár településeken nem működtek gyógyszertárak, amely másutt a céhes rendszerű gyógyszerészképzés alapja volt. A török „gyógyszerészi kultúra” más jellegű volt, hiszen az orvos maga készítette el a gyógyszereket, illet erre kiképzett