Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kapronczay Károly: Az állami egészségügy formái a balkáni országokban a 18-19. században
62 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) másik szultáni parancsra Ruszéban és Velikó Tmavában két országos kórházat alapítottak, ezután 1868-ban Várnában is. Valójában ez a négy - 300-300 ággyal rendelkező - kórház adta később a felszabadult Bulgária kórházügyének alapjait, amit az 1880-as években 7 katonai és 8 polgári kórházzal egészítettek ki. Ezekből öt országos kórház alakult, amely rendszert kiegészitett két pravoszláv és egy katolikus kórház is, igaz ezek csupán 20-30 ágyas gyógyintézetek voltak. Ezen kórházak polgári orvosai szinte mind bolgárok voltak. Az 1877-1878-as orosz-török háború idején az orosz cári hadsereggel szövetségben több bolgár orvos is szolgált, akik többségükben a romániai, az oroszországi és más országokban élő bolgár kolóniákból származtak, orvosi okleveleiket a környező országok egyetemein szerezték. Létszámuk 150 fő volt, munkájukat a bulgáriai „török” kórházak bolgár orvosai és betegápolói is segítették. A hadműveletekben résztvevő orosz hadsereg katona-egészségügyi szolgálatában - talán túlzott a szám - 2000 orosz orvos dolgozott, a harcok alatt mintegy 300 katonai kórházat szerveztek, közöttük több olyan „helyőrségi kórházat”, amelyeket középületekben helyeztek el. A békekötések után kivonuló orosz hadsereg az orosz helyőrségi kórházakat - felszerelésükkel együtt - a bolgár hadseregnek adta át. Ez volt az a hét bolgár katonai kórház (Szviscsev, Tnovó, Gabrovo, Russze, Pleven, Vidin és Plovdiv), amelyek az 1880-as évek elején a bolgár kórházügy pillérei lettek. A függetlenné vált Bulgária egészségügyi rendszerének első főorvosa, Dimitr Mollov (1845-1915) volt, aki 1879. november 11-én kiadta Bulgária ideiglenes orvosi és közegészségügyi jogszabályzatát, amely a helyi igazgatási hivatalokba tiszti orvosokat vezényelt, akik felügyelték a területen levő kórházakat, patikákat, megszervezték a körorvosi szolgálatot. A jogszabály kötelezővé tette a bábák jelenlétét a szüléseknél, az egészségügyben működőktől szakmai képesítést kívánt, megtiltotta a kuruzslást, a vándorszemészek működését, stb. Mollov rendelkezéseit kézjegyével látta el Dondikov-Korszakov herceg, a megszálló orosz hadsereg főparancsnoka. A rendelet megjelenése után gyors ütemben épült ki a bolgár közegészségügyi rendszer szervezete, az orvos-igazgatás lentről felfelé épülő hivatalai, felügyeleti formái. Ezzel egyidőben megszervezték a területi alapon a körorvosi/hatósági orvosi rendszert, a betegellátás intézményrendszerét stb. A szervezés irányítója Mollov volt, aki a dél oroszországi bolgár emigráció tagjaként orosz egyetemen végzett, kiváló sebész hírnévnek örvendett. Az ideiglenes bolgár kormányban egészségügyi miniszter lett, a Bolgár Vöröskereszt megalapítója volt (1878) továbbá a Bolgár Orvosi Társaságnak (1879). Mollov a bolgár egészségügyi rendszer kiépítésénél - a helyi lehetőségek mellett - orosz és német mintákat vett figyelembe, ideiglenes utasításai is ezt tükrözik. Bulgária választott fejedelme 1881 -tői a német Batemberg herceg lett, aki az új közegészségügyi törvény kidolgozásával az ugyancsak német eredetű Ivan Vasziljevics Grim (1841- 1907) - eredetileg Johann Grimm - tábornokot bízta meg. Grim 1882-ben beterjesztette és elfogadtatta az Országos Orvosi Törvényt, majd az elfogadott törvényt fejezetenként is megszavaztatta, amely tulajdonképpen a német és az osztrák hasonló (1874) törvények hasonmása lett. így foglalták egységbe a közegészségügyi, járványügyi, kórházi, orvosi igazgatási, orvosképzési stb. fejezetéket. Az ország költségvetésébe beiktatták a közegészségügyi kiadásokat, az infrastruktúra építésének támogatását. A legnagyobb gond az ellátó rendszer teljes hiánya volt, legfeljebb a hadseregben volt katonaorvosi ellátó szervezet, amelynek munkatársait külföldi szakemberek alkalmazásával oldottak meg. A bulgáriai kínzó orvoshiányon nehezen lehetett segíteni, mivel az ország szegény volt, nem volt lehetőség nagyobb létszámú